Walterné Müller Judit (szerk.): Több mint élettörténetek. Sorsok. A magyarországi németség kollektív büntetése a második világháború után, baranyai visszaemlékezések és tárgyak tükrében (Pécs, 2009)

A testvérpár

Schramm Jánosné, Arnold Teréz és Arnold Mária (később Schraub Györgyné)

Születtek: Püspöknádasd (ma Mecseknádasd), 1919. december IS. illetve 19S5. november S2. Ma is mindketten Mecseknádasdon élnek a családjukkal.

Rézi néni:

Nálunk aludtak a ruszki főnökök, mi főztünk rájuk. Mondta a "nacsalnyik" nekem, hogy Rézi, ne, ne menj el, akármit mondanak. Ő már biztos tudta, hogy hova kell majd mennünk. Neki akkor épp Pestre kellett utaznia, mondta, majd a többiek addig vigyáznak rám. Én fönt voltam akkor a szüleimnél disznót vágni, oda jöttek értem, hogy kell mennem Pécsre, előtte itt a nádasdi vásártéren kell gyülekezni. Útközben Mai fotó Maris néniről, az otthonában. találkoztam a három kis ruszki katonával, akik nálunk laktak.

Ők mindjárt mondták, hogy Rézi, “davaj bisztra damoj", irány gyorsan hazafelé, nem oda, csak haza. Neked főznöd kell ránk! De én nem mertem visszamenni. A testvérem, a Maris egyszer megszökött Óbánya felé, de mert meghallotta, hogy nekem is kellett mennem, visszajött, hogyne legyek egyedül.

Rézi néni ma, kilencven évesen.

"Nem tudtam a családomról semmit, nem tudtam, élnek-e, kitelepítették-e őket, de úgy döntöttem, bárhogy is, én hazamegyek, majdcsak megtalálom őket, bárhol vannak is." (Maris néni)

"Már sokszor gondoltam, miért van ez így, hogy én annyit szenvedtem, és mégis ilyen öreg lettem. Nem gondoltam, hogy ez így lesz. Én ott mindig sírtam és sírtam, és sírtam. Hát, ez van." (Rézi néni)

A magyar-orosz határon ki kellett szállnunk, ott pont volt egy asszony egy kisgyerekkel, aki vizet vitt volna. A ruszki épp megint megszámolt bennünket, számolni nem nagyon tudtak, ezért ezt sokszor csinálták. Valahogy nem volt meg a negyvenes létszám, ami kellett volna egy vagonban. Akkor átment a kúthoz a ruszki, és csak úgy elhozta azt az asszonyt. A gyerek sírt, ordított, de hiába, az asszonynak ahogy volt, elkeltett velünk jönnie. És akisgyerek csakúgy ottmaradt. Hát, ez bizony így volt.

Mindig azt mondták hivatalosan, hogy Bácskába megyünk kukoricát törni. De ez nem volt Bácska, innen az nagyon messze volt! Én éreztem, és mindig mondtam is, hogy mi nem a Bácskába megyünk. De azt nem tudtam, hogy hova.

Az ottaniak is nagyon szegények voltak. A víz is olajos volt ezen a vidéken, télen a havat olvasztottuk fel, azt ittuk. Sokszor maláriába is estem.

14