Begovácz Rózsa – Burján István – Vándor Andrea: Baranya népművészete (Pécs, 2008)

Baranya népművészete - állandó kiállítás

Sok ortodox optált a Szerb-Horvát-Szlovén királyság területére az első világháború után, emléküket jóformán csak a templomok, helynevek, temetők őrzik. A második világháború után jelentősen megfogyatkozott a német ajkú lakosság is: a kitelepítettek házaiba, földjeire a történelmi Magyarország területéről érkeztek magyar telepesek, menekültek. Baranya magyar lakosságát a néprajztudomány tárgykultúrája, szokásai, vallása, nyelvi jelenségei házassági kapcsolatai, és identitása alapján tíz nagyobb néprajzi csoportba sorolta. Legismertebb közülük az ormánsági néprajzi csoport. A Dráva és a Feketevíz mentén elterülő Ormánság lakossága református vallású volt. Elsősorban jellegzetes női viseletük, a bikla valamint az életkort is jelző főkötőik, talpas-vázas építkezésük, a sokáig élő fehér gyász szokása, valamint házassági kapcsolataik és családneveik alapján különíthetők el a szomszédos néprajzi csoportoktól. A 19. század közepe táján divatossá vált egykézés következtében számuk erősen lecsökkent. A megye délnyugati, Somoggyal határos vidékén élő, református szigetvidéki néprajzi csoportot szintén a női viselet egyes darabjai, egyes szokások, házassági kapcsolataik valamint sajátos ételeik, például a lisztes hurka és a bubota teszik elkülöníthető közösséggé. A református drávaszögiek által lakott terület a Duna és a Dráva szögletéOláh cigánytelep Sellye mellett. 1896 előtt, Zelesny Károly felvétele.