Begovácz Rózsa – Burján István – Vándor Andrea: Baranya népművészete (Pécs, 2008)

Viseletek

Zengővárkonyi református magyar pár ünnepi viseletben. 1896 előtt, Zelesny Károly felvétele. náltak. A kötények anyaga különféle szép mintás selyem, keretezésük a vállkendőhöz hasonlóan a kedvelt fekete csipke. A szoknyához hasonlóan a kötényt is felöltésekor húzzák össze a felső korcon. Ködmönük rövid derekú, anyaga fehér báránybőr, sok sötétpiros bőrrátéttel vagy hímzéssel, fekete báránybőr szegéllyel. Nyaka mélyen kivágott. A baranyai magyar női öltözetek közül az egyik legszínesebb a zengőalji sárköziek viselete. Szinte megdöbbentő anyag-, szín-, formagazdagsága, mégis finom arányérzék jellemzi. A régi Sárközre jellemzőek az erős színek, főként a piros szeretete. Az asszonyok haját régies módon, középütt választották el és kétfelől egy-egy fültő kontyocskát formáltak belőle. Ezután tették fel a hajra a főkötőt, amely a haj homlok felőli részét fedte. A főkötő korábban téglalap alakú fekete muszlin, később selyem, illetve klott darab, amelynek formája lassan parittya alakúvá változott. A fekete ebben az esetben is a fiatalsághoz kapcsolódó divat, és nincs köze a gyászhoz. A fiatalasszony, mint a magyar területen általában, a Sárközben is az első gyermek megszületéséig öltözködött a legdíszesebben. Ebben az időszakban ünnepélyes alkalmakkor a főkötőre még egy hosszú, fehér fátyolból készült kendőt kötött, az ún. „bíbort". Két végét, amely színes selyem- és aranyhímzéssel volt díszítve, a mellen úgy teregette széjjel, hogy a hímzés érvényesüljön. A bíbort 3-3 díszes tűvel tűzték meg kétoldalt a halántékon. Ehhez a fejviselethez a 56