Begovácz Rózsa – Burján István – Vándor Andrea: Baranya népművészete (Pécs, 2008)

Szőttesek

és a Hegyháton a komakosárra való kendők és a karácsonyi abroszok is. A német falvakban az asszonyok nem szőttek, csak a takácsok. A kelet-mecsekalji és Geresd vidéki magyaroknál a női ingek ujjába piros-fekete szőttes csíkokat illesztettek a 19. század második felében, a Dráva menti horvátoknál még a 20. század közepén is. Szőttes dísz volt a régi ormánsági és a drávaszögi alsó ingeken is. Nagy ünnepeken e szőttes díszű szűk ingek fölé húzták a bő ujjú, fehér tüll ingeket. Az Ormánságból, Drávaszögből és Szigetvár vidékéről ismertek a sáfránnyal sárgított, vagy a len és pamut természetes, nyers színű árnyalataival csíkozott, szépen szőtt sima és bodorvásznak, melyekből abroszokat, ágyra valókat, valamint ünnepi és gyászöltözeteket varrtak az asszonyok. A háztartásban használt textíliák fehéren fehér szőttes mintázása is gyakori volt Baranyában. Ez vastagabb fehér fonalsorok beiktatásával történt, vagy szálbehúzással, egyszerű mértani minták formájában, de boríthatták a felületet darázslépesnek, ablakosnak, gyűrűsnek, vízfolyásosnak, borsósnak, tulipánosnak, rózsásnak, rozmaringosnak nevezett minták is (szigetvidéki református magyaroknál, székelyeknél, ormánságiaknál, Dráva menti sokácoknál, Pécs környéki bosnyákoknál, mohácsi sokácoknál). Az Ormánságban a tiszta fehér, de a pirossal díszített szőttesek esetében is találkozhatunk kidomborodó csíkozással mint díszítő elemmel, melyet úgy alakítottak ki, hogy több szálat összefogva húzták be a vetüléket. Ez a díszítésmód párosult a pótnyüstök alkalmazásával szőtt szedettes mintával, mely általában geometrikus volt, de előfordult stilizált virág-, madárminta is. Mintáikat gyöngyfonallal is szőtték, bár ennek használata az Ormánságban csak a századfordulón terjedt el. Szőtteseiken előfordult a kék, sárga, rózsaszín, sőt a zöld is, de a színeket sohasem keverték. Az ormánsági asszonyok szélesebb és magasabb szövőszéket használtak, mint a többi etnikai csoport szövői. így vásznuk szélesebb, szövéstechnikájuk eltérő volt. A szövéshez mindig négy nyüstöt és nyomdikót használtak, ami a ripsz, a darázslépes alapminta szövéséhez és az azsúrozáshoz is szükséges. A Szigetvár vidéki református falvakban mindig egy színnel, pirossal szőtték bele a mintát és csak a második világháború után kezdtek kék, rózsaszín, sárga fonallal is szőni, de ez nem vált általánossá. 34