Vándor Andrea (szerk.): Múzeumi kalauz. A Janus Pannonius Múzeum és a Kanizsai Dorottya Múzeum - Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának gyűjteményei (Pécs, 2008)

Képző- és Iparművészeti Osztály

néhány fővárosi alkotó mellett szintén bejegyzett tagja és kiállítója volt a PKMBT-nek.

A kép a pályája zenitjén álló Egry stílusparadigmájának megfestett manifesztuma, motívum, eszköz és alkotó tökéletes egymásra találásának bizonyítéka. A domb mögött lebukó napkorongból áradó fény egyszerre old és köt, bontja és építi a kompozíciót, éppoly áttetszővé és rebbenővé téve a táj szilárd szerkezetét, mint amilyen transzparens a lazúros olajba kevert gyors krétavonásokból építkező festőfelület maga. Egry luminizmusa azonban nem egyszerűen optikai szenzáció. Szemben az önkéntelenül felötlő ikonográfiái párhuzammal, Caspar David Friedrich holdat / napot néző, s a szemlélőnek mindig háttal álló alakjaival, a természet romantikus számkivetettjeivel, itt ember és táj meghitt viszonyának megfogalmazását szolgálja az „esti sugárkoszorú" (Tóth Árpád). A téma kontemplativ nyugalmával és harmóniájával egy másik, önálló szólam ütközik: a formák és foltok, felfénylő és árnyékba zuhanó részletek drámai konfliktusa.

Vajda Lajos (1908-1941): Fej házzal (Kettős arckép házzal), 1937

papír, szén, 60 cm x 40 cm, J.n., Itsz: 68.687, Dr. Kunvári Bella gyűjteményéből.

A rajz a Vajda és Korniss által az 1930-as évek derekán kidolgozott, a művészettörténet-írásban utólag elnevezett „szentendrei program" egyik emblematikus darabja, kinyilatkoztatás-szerű megfogalmazása. A program lényege a „helyzet" tudatosítása, a perifériális létforma helyett a két centrum - Nyugat és Kelet, Párizs és Moszkva - közötti sztereotip híd funkció fölismerése. Módszere az ismétlődő motívumok transzparens egymásra vetítése, elforgatása,

116