Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)
4 Szomorú munka, koporsókészítés, 1914-1918 között. Ismeretlen szerző', fénykép, llx8cm, Magyar Ilonka ajándéka, Új-és Legújabb kori Történeti Osztály, fotógyűjtemény, ltsz: 1100.127 Sad work, coffin-making, between 1914-1918. Unknown artist, photograph, 11 x 8cm, donated by Ilonka Magyar, Modem and Recent History Division photo collection, Inv. nr.: 1100.127 Megörökítették a halált is. Az ütközetek utáni csatateret, a temetést, a temetőket. A minden embernek kijáró végtisztesség megadása a harctéren is teljesítendő, az életben maradottak elemi kötelezettsége. A szülőföldtől, családtól távol elhunytak eltemetése a katonatársak feladatává, a napi szolgálat részévé vált. A katonai egységeknél készültek a koporsók, a sírokra helyezendő keresztek. A harctéri temetés egyszerű volt, ha mód volt rá, ha a hadi helyzet megengedte, a temetés méltóságának megadására törekedtek: a bajtársak ott álltak a koporsó és a sír körül A temetések tömegessége miatt a búcsúztatás azonban személytelenné vált, gyászra nem jutott idő. Nagy emberveszteség alkalmával tömegsírokba temettek. A hadszíntéri temetők képe igen változatos. Többnyire szabálytalan összevisszaságban helyezték el a sírokat, melyekre egyszerű sírjelek, fából készült keresztek kerültek. A fejfákra kerülő személyes adatokat a nyakban viselt, fémből készült, katonai személyi azonosító (a fekete humor dögcédulának nevezte) szolgáltatta. A hosszantartó állóháború esetenként lehetőséget nyújtott arra, hogy példásan rendezett parcellákban, kerítéssel körbe épített katonatemetőket alakítsanak ki. Hasonlóan ápoltak, gondozottak voltak a hadifogoly temetők és a kórházakban elhunytak sírjai a köztemetőkben. Természetes volt az igény, hogy a távoli országokban, idegen földben nyugvó halottak-the death. The battlefields after a battle, the burials, and the cemeteries. The final respect to which all men are entitled was still to be paid on the front, a fundamental duty of the survivors. The burial of the fallen far from their homeland and families became part of the everyday duties of their comrades in arms. The military units made the coffins and the crosses to mark the grave. Battlefield burial was simple; if circumstances permitted, an attempt was made to give the burial proper dignity, the attendants standing respectfully around the coffin and grave. Howver, the huge numbers of burials made farewells impersonal, and there was no time for mourning. In cases of enormous losses, mass graves were used. The outlook of battlefield cemeteries is quite varied. For the most part the graves were placed haphazardly, with simple wooden crosses as markers. The personal data on the markers came from the metal dog-tag worn around the neck (which Hungarian black humor called a cadaver-tag). The prolonged war of attrition occasionally made it possible to establish military cemeteries with highly well-ordered lots and enclosing fences. POW cemeteries and the graves in public cemeteries of those who died in hospitals were similarly well cared for. There was a natural need to erect homeland memorials to commemorate the dead buried in alien lands far away. As early as the first year of the war, 1914, the Society of Hungarian Applied Art and the Committee to Preserve Heroic Memories announced a call for heroic memorials. In 1917 a law required the placement of artistic statues and memorials in settlements. In 1922 albums of models for erecting memorials were issued, also Hadszíntéri temető, 1914-1917 között. Ismeretlen szerző, fénykép, 13,8x8,7cm, Szántó Zoltán ajándéka, Új- és Legújabb kori Történeti Osztály, fotógyűjtemény, ltsz:1137 Battlefield cemetery between 1914-1917. Unknown artist, photograph, 13.8x8.7cm, donated by Zoltán Szántó, Modem and Recent History Division photo collection, Inv. nr.: 1137 48
