Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)
Dercsényi Balász: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon - Baranya megye középkori templomai
Dercsényi Balázs A MAGYAR kE^ESZJÉNY ÁLLAMISÁG ÉfijÉSZEji EMlÉLEi A DÉL-DUNÁNJÜlON BARANYA MEGYE kÖZÉpkO^I jEMfLöMAi Egy megye mindig is történeti átalakulás-változás eredménye, aligha tekinthető ebből a tekintetből sajátos jellege. Elsősorban közigazgatási egység, amelynek határai a történelem kénye-kedve szerint alakultak és még a 20. század utolsó évtizedében is ez a helyzet. Ugyanez mondható el az egyházmegyék esetében is, hiszen első királyunk, István által 1009-ben alapított Pécsi Püspökség területe a 20. század vége felé is változott még. Nem tekinthetők önálló művészetföldrajzi egységeknek régióink sem. Más a helyzet Európa nagyobb országaiban. A román stílus korszakában Itáliában, francia vagy német földön - ahol legalább tartományonként politikai és gazdasági egység volt - sajátos arculatot mutattak a régiók. így például a szászok lakta területek románkori művészete más volt, mint a Rajna-vidéken látható, vagy a franciáknál, ahol Toulouse, Normandia vagy Burgundia művészete ez időben markánsan elkülönült. A példák még bőven sorolhatók, említhetnénk akár Itáliát, vagy az Ibériai-félsziget országait is. Baranyában így nem kereshetjük a középkori, vagy újkori művészet speciális vonásait, nem beszélhetünk sajátos romanikáról, sőt a kutatások a legfontosabb építészeti-művészeti alkotás, a pécsi székesegyház hatását mutatták ki elszórtan a középkorban. Annyit azonban sikerült Tóth Melindának megállapítania, hogy egyes templomokban feltárt falképen felfedezhető a székesegyházban dolgozó festők hatása, illetve ezek a mesterek a nagy munka elvégzése után a környéken is működtek. Hasonló nem mondható el a kőfaragókról. Ennek az lehetett az egyik oka, hogy a legkésőbb a 12. század végéig befejeződött a munkájuk a székesegyházban és továbbvándoroltak, mert a falusi templomoknál nem volt igény faragványaikra. A megye határa is gyakran változott. A mai határok a trianoni békének köszönhetőek és csupán a keleti, a Duna tekinthető állandónak. Győrffy György kutatásai szerint a megye jelenlegi területén 190 olyan település volt az Árpádok idején, amely templomos helynek nevezhető. Ma a középkori templomként védett műemlékek száma nem éri el a két tucatot, tehát alig többet, mint a Győrffy által felkutatottak tíz százalékát. A többi középkori templom rejtőzködik, vagy elpusztult a török hódoltság idején, megrokkant a nehéz időkben és a barokk kori újjáépítésben lebontották, vagy elpusztult, mert múlandó anyagból készült, összeroskadt, mert gazdátlanná vált, mert a hívek elmenekültek, s már nem költöztek vissza köréje, nem újították meg. Nem írható minden a hódítók számlájára, tudjuk azonban, hogy a törökök engedélyhez kötötték a templomok felújítását, s az engedélyért adózni kellett. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek szerint oly siralmas állapot fogadta a visszatelepülőket, vagy az új telepeseket, hogy a régi templomot többnyire veszni hagyták és az újonnan kialakított faluközpontokban, az ellenreformáció igényeinek és a megváltozott liturgiának jobban megfelelő barokk stílusú templomot emeltek. Mecseknádasdon egy másik folyamat zajlott le. Itt sokáig — 1771-ig - használták a Szent István tiszteletére emelt templomot, noha az új falu messzebbre, a völgybe települt. 1723-ban meg is újították az épületet és csak akkor fogtak az új barokk plébániatemplom építésébe, mikor kinőtték a középkorit. Cserkút A megyeszékhelytől nyugatra fekvő falu temploma nemcsak a környékbeliek közül emelkedik ki, hanem az egyházmegye egyik legfontosabb középkori emléke a 13. századig visszanyúló építészete révén és több periódusban festett falképei okán. Pedig sohasem tartozott a falu a gazdag települések, vagy a módosabb plébániák közé. Az 1290 táján keltezett oklevél említi először, de oly módon, amiből arra lehet következtetnünk, hogy már az 1009 augusztusában - Győrött - Szent Istvánt és a pápa küldötte, Azo püspök által megteremtett Pécsi Püspökség alapítólevelében leirt birtokok között szerepelhetett. Arra gondolunk, hogy a 13. század végén egy esztergomi per kapcsán a Pécsi Káptalannak a birtokain élő tanúk százait kellett kijelölni, olyanokat, akik hitelesek voltak, s akik szabadsága Szent Istvánra vezethető vissza. A nemesek Patacs, Ürög, Cserkút, Szőlős, Bakonya, Málom, Keszű, Cserkút, Ercék községekből való voltak, így ezek a települések minden bizonnyal az Árpád-kor korai századaiban már léteztek.
