Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)
Andrásfalvy Bertalan: Szőlőművelés és borkultúra Baranyában
ban összesen kb. 800.000 akó bor terem, melyet messze földre szállítanak és nagyrészt Mohácson raknak hajókra. Vittek nagy mennyiségben Bécsbe, Triesztbe, Grazba, Prágába. (Schams F. 1832. 134) Villány - Sársomlyó délkeleti oldala - Villány - südöstliche Seite des Szársomlyó-Berges - Villány: the South-East side of Sársomlyó Amikor Schams leírta a baranyai szőlőművelést, az éppen a nagy fellendülés és a szőlőterületek nagy kiterjesztésének elején állott. A 18. század elején ide telepített németek nagyrészt szőlőtermő vidékekről származtak és itt nemcsak kiterjedt műveletlen szőlőket és arra alkalmas területeket találtak, hanem találkoztak a bor iránti nagy külföldi kereslettel is. Kézenfekvő volt, hogy az amúgyis a piacra, árutermelésre kész telepestársadalom a bortermelésben látta meggazdagodásának útját és fékezhetetlen telepítésbe kezdett. Az összeírások tanúsága szerint volt olyan falu, mely 1828 és 1868 között szőlőterületeinek nagyságát megtízszerezte vagy meghúszszorozta. A zsellérfalvak minden termőterületüket szőlővel ültették be, szántójuk, legelőjük nem maradt. Természetesen így nemcsak a jó minőséget termő, délies oldalakon és a bevált borvidékeken nőtt meg mérhetetlenül a szőlőterület, hanem szinte minden faluban, ott is, ahol azelőtt semmi bort sem termesztettek. Úgy látszik, e rosszabb minőségű boroknak is volt piaca a 19. század hetvenes éveiig. A Hegyháton is, mely sohasem számított borvidéknek, hihetetlenül megszaporodtak a szőlők. A hagyomány szerint nyugat felé, Graz, valamint Stájerország és Tirol felé szállították innen a bort a kereskedők. Nemegyszer maguk az itteniek vitték kocsin a hordókat erre a messze útra. Amikor ez a nagy kereslet elapadt, ezen inkább vöröses, savanyú borok iránt, már megindult a magyar marhaállomány nagy fajtaváltása. Keresetté váltak a magyar szürke marhával keresztezett svájci, jól tejelő fajták. Az úgynevezett magyar tarka, vagy bonyhádinak nevezett borjak és tehenek iránt nagy volt a kereslet, és az eddig bort termelő német gazdák felismerték az új kereseti lehetőséget, átálltak a tehéntartásra. Egyszeriben kivágták a domboldalak szőlőit és zöldtakarmánnyal ültették be azt: lóherrel, lucernával, baltacinnal. Volt olyan falu, melynek szőlőterülete 1873-ra egy tizedére csökkent le (Andrásfalvy B. 1976. 22.). Tehát még a szőlővész, a filoxéra megjelenése és pusztítása előtt megkezdődött a szőlőterületek fogyása, elsősorban a nehezen művelhető, kedvezőtlen fekvésű, meredek és magas fekvésű szőlőket hagyták fel, ahova nemcsak a trágyát, hanem esőzések idején a lemosott termőföldet is úgy kellett évente fölhordani kézi kosarakkal. E felhagyott szőlőterületek kapálással kialakított teraszait még ma is meglátni a baranyai és tolnai dombokon. A gyengébb minőséget termő szőlők Szederkény környékén megmaradtak. Innen szállították a pezsgő-bornak valót a pécsi Littke-féle pezsgőgyárba, a Székesegyház alatt lévő, 5 emelet mélységű pincerendszer érlelőibe. Szederkényben és közvetlen környékén maradt meg a szőlő legtovább, mint a paraszti üzem legfontosabb ágazata. Nem egy gazdának 3-4 hold szőlője volt, amit természetesen csak idegen munkaerő alkalmazásával tudott megművelni a két világháború közti időben. A 19. század végére elérte hazánkat is a különböző, Amerikából behurcolt szőlőbetegségek pusztítása. Pécsen 1853-ban észlelték először a lisztharmatot, 1880-ban a peronoszpórát és 1887. május 29-én a szőlőgyökértetűt, a filoxerát. Az ország szőlőterületeinek több mint a fele rövid idő alatt elpusztult. Baranyában ez az arány még magasabb is lehetett, mert a megyében nincsenek immunisnak nevezett homok-talajok, melyekben a kártevő nem tud járatokat fúrni. A pécsi szőlőknek 80-90 %-a pusztult el, mert a száraz, meszes, sovány talajon még nagyobb volt a veszteség. Az ország szőlő- és borkultúráját szinte újra kellett létrehozni. Szerencsére a hazai szőlészek már építhettek a francia tapasztalatokra, ahol már évtizedekkel előbb megjelentek ezek a betegségek. A filoxéra ellen a megoldást az amerikai alanyok ültetése és az oltás jelentette, mert a szénkénegezés drága és veszélyes, továbbá hatástalannak is bizonyult. Az első állami amerikai alanytelepet Baranyában Mágocson létesítették 1886-ban. A peronoszpóra és lisztharmat ellen pedig meg kellett tanítani a szőlősgazdákat a permetezésre. Az átállást megkönnyítette az a tény, hogy a szőlő oltását nem kellett már betanítani, hiszen az régi gyakorlat volt Baranyában. 1889-ben arról értesítik a gazdákat, hogy a Szentmiklóson elültetett amerikai alanyok jól fejlődnek. 1893-ban a pécsiek elhatározták, hogy arra alkalmas helyen többholdas szőlőiskolát hoznak létre az amerikai alanyok szaporítására. A Pécsi Szőlősgazdák Egyesülete azt is elhatározta, hogy a szőlők újratelepítéséhez szakembereket képeznek ki, és ezért vincellér iskolát alapítanak. Ez a vincellér iskola csak három év múltán indult be, a tettyei Schmidt-féle malomépületben, melyet az állam is támogatott. Horváth Géza, takarékpénztári tisztviselő hozta
