Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)

Andrásfalvy Bertalan: Szőlőművelés és borkultúra Baranyában

Andrásfalvy Bertalan

SZŐ LÖM DveLÉS ÉS В0Цки1|0ЦА BARANYÁBAN

Baranya földje és éghajlata kedvez a szőlőnek. Bizonyára még a rómaiak előtt is foglalkoztak az itt élő emberek művelésével és bor készítésével. A szőlő számára sokkal kedvezőtlenebb svájci területen kőkori cölöpépítmények közelében is megtalálták a ligeti szőlő (Vitis silvestris) magjait. Ebben az időben a szőlő vízközeiben nőtt, árterekben a fák ágaira magasan felkúszó indáiról szedték a fürtöket, de már bizonyára gondozták és metszették is a nagyobb termés érdekében. Krisztus születése előtt mintegy 3000 évvel már megjelent az ember által kiválasztott és tökéletesített, háziasított szőlő, a borszőlő (Vitis vinifera) és egy változata már el is terjedt legendás őshazáján, Örményországon kívül a Kaukázusban és a Fekete-tengertől Északra, a Balkánon és Közép-Európában is, legkésőbb a Krisztus születése körüli időben. Számos, e tárgyról szóló régebbi írás a rómaiaknak tulajdonítja a szőlőművelés megjelenését Pannóniában. Ez csak annyiban igaz, hogy az alacsonyművelésű, szőlőskerti bortermelés fűződhet itt a nevükhöz. Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 106-43) már felszólalt az Alpokon túli szőlőtelepítések ellen a római, itáliai borok védelmében. Domitianus császár (81-96) pedig rendeletet adott ki a római provinciákban lévő szőlőültetvények mintegy felének kiirtására. Itáliában is megtiltotta újabb szőlő telepítését, mivel az elfoglalta már a búzatermő földeket is és ezért gabonahiány jelentkezett. Csak 200 évvel később, Marcus Probus császár oldotta fel a szőlőtelepítés tilalmát a provinciákban és maga is telepített szőlőket legionarius katonáival. (Kozma P. 1999.) A hagyomány szerint a kapálásra kényszerített katonák verték agyon a Szerémségben.

Nemcsak a Római Birodalomban fordult elő az, hogy keményen felléptek a borivás, a részegeskedés ellen, és elrendelték a szőlőültetvények kiirtását. így Burevista, dák uralkodó is kivágatta katonáival a szőlőket, hogy a férfiakat az ne vonja el a rómaiak elleni harctól. Krum bolgár kán, miután legyőzte az avarokat, maga elé vezettette azok főembereit, és megtudakolta tőlük; mi okozta az avar birodalom összeomlását? Az avar főemberek egybehangzóan bizonygatták, hogy a széthúzás, legkiválóbb embereiknek hamis megvádolása, a bírák és gonosztevők együttműködése és a mértéktelen borivás okozta vesztüket. Erre a bolgár kán elrendelte, hogy birodalmában minden szőlőt vágjanak ki. (Kiss A. 1964. 129.) Ennek alapján feltételezzük azt, hogy a rómaiak idején felvirágzott szőlőművelés nem tűnt el nyomtalanul a népvándorlás viharaiban. Baranyában is vannak

emlékei a római szőlőkultúrának. A Kővágószőlős határában talált fényűző római villa romjai között találtak egy bodzafacsövet, melyet valószínű bor fejtésére használtak, mert fája a bortól elszíneződött. (Horváth 1986. 237.) A szomszédságban, Szekszárd alatt gyantával és mézzel ízesített bormaradványokat tartalmazó üvegamforát is találtak egy szarkofágban, s mellette egy feliratos borosedényt, valamint veretes fa bormérő vedret is. Az itt élő keresztényeknek szükségük volt a borra, a legszentebb áldozat bemutatásánál. Kiss Attila régész hívta fel a figyelmet arra, hogy a bronzból készült avar szíjvégeken szőlőfürtökre emlékeztető díszítőelemeket figyelhetünk meg, és hogy a 890-re datált, de ténylegesen csak 970 körül írt Amulf-féle oklevél Ditmár, salzburgi érseket felhatalmazta Pécsett adószedésre és további szőlőskertek telepítésére (Kiss A. 1964. 134.)

Sokoldalúan bizonyított tény, hogy a honfoglaló magyarok nem itt a Kárpát-medencében ismerték meg a szőlőművelést és borkészítést. Legfontosabb bizonyítéka ennek az, hogy a szőlő és bor szavunk nem latin, német vagy szláv eredetű nyelvünkben, hanem honfoglalás előtti, a Kaukázustól északra lakó bolgár-török népekkel való együttélés idejéből származik, ugyanúgy, mint a földművelés jelentős szókészlete: búza, árpa, eke, sarló, tarló, szánt, vet, arat, takar stb. A szőlőművelés köréből még ehhez a szókészlethez sorolhatók a metsz, szűr, szüret, seprő (bor alja), homlit szavak is. A honfoglalók egyrészt művelésbe vették a háborús időkben elhanyagolt szőlőket, másrészt az itt talált szőlőművelő néptöredékeket nem háborgatták munkájukban, hanem besorolták a többi adózó közé. Szőlőművelésről tanúskodnak a korai Szőlős helynevek, vidékünkön Kővágószőlős és a Drávaszögben Hercegszőlős, valamint oklevelekben egyre sűrűbben felbukkanó szőlőművesek, szőlősök, (latinul vinitorok) és torlók említése is. A Pécsváradi Bencés Apátság alapítólevele 90 borral adózó, félszabadállású szőlőművest említ, és a szőlőre megy vissza ugyanennek az apátságnak a birtokát képező, mai szóalakjában Szellő falu neve is. (Győrffy Gy. 1977. 236.) A korai magyarországi szőlőkultúra tehát kétgyökerű: az egyik a római, pannoniai és szerémségi borkultúra, a másik a keleti „kazárországi” gyökér. Ezt a vegyes eredetű szőlőkultúrát színezte és javította tovább a középkorban hazánkba érkező nagyszámú vallon, burgundiai, olasz, francia, német telepes és szerzetes, akik nyilván magukkal hozták kedveltebb szőlőfajtáik vesszőjét is. A magyarországi szőlőfajták híven tükrözik ezt. Szőlőhe-