Ecsedy István - Kemenczei Tibor - Kovács Tibor: A bronzkor kincsei Magyarországon Időszaki kiállítás katalógusa (Pécs, 1995)

A bronzkor Magyarországon - A középső bronzkor: a virágkor (Kovács T.)

kárpát-medencei népességek (vatyai, mészbetétes, magyarádi kultúra) jellegében nemcsak ötvöződtek a Közép-Dunavidéki és a kelet-kárpát-medencei jellegzetességek, hanem (különösen a magyarádi kultúra) interregionális szerepet töltött be a korabeli áruforgalomban és a szellemi szféra egyes megnyilvánulásainak közvetítésében (6. kép). Egyes vidékek eltérő eredetű, különböző irányú kapcsolatrendszert kiépítő lakosságának életmódja, települési rendjének alakulása elsősorban attól függött, hogy gazdálkodásában az egymást kiegészítő földművelés és állattartás közül melyik volt a domináns. A Dunántúlon élt állattartóföldművelő népesség (mészbetétes kerámia kultúrája) hosszú ideig használt települési központokat nem alakított ki. Települési rendje inkább a helyváltoztatást igénylő pásztorkodó életmódot tükrözi. Más terü7.1. kép: Középső bronzkori ház rekonstrukciója Szentló'rinc-Stra ndfü rdó'ró'l, mész betétes kerámia kultúrája. leteken (főleg az Alföldön és az azt szegélyező dombos-hegyes vidékeken) a földművelő-állattartó lakosság egyazon helyen többször felépített, azaz: sok elpusztulás vagy elpusztítás után mindig megújított kisebb-nagyobb falvai jöttek létre. Ezek a Maros-perjámosi, az ottományi-gyulavarsándi, a füzesabonyi és a vatyai kultúra vízparton vagy alacsony dombháton fekvő többrétegű, ún. teli-telepei (2. kép). A ma 5-8 m magas dombocskának tűnő alföldi, vagy egy-egy kiugró földnyelvet elfoglaló magaslati telepek szerkezete, az agyaggal kívül-belül betapasztott sövényfalú ill. gerendákból ácsolt épületek nagysága és formája (7.1-3. kép), s nem utolsósorban a felszínre került használati tárgyak a balkáni népektől átvett ill. az általuk itt meghonosított "paraszti életmód" jellegzetességeit mutatják. A nem egyszer hektárnyi kiterjedésű, olykor több belső egységet magukba foglaló falvak voltak a különböző kultúrák települési központjai, s miután közülük többet sánc-árok-rendszerrel erődítettek — veszély esetén védelmet nyújtó „várai" (20. kép). A házakban, gazdasági rendeltetésű épületekben, hulladékgödrökben talált hordozható tűzhelyek és főzőedények, halsütő tálak, gabonatároló és étkezési edények, orsógombok, csontból vagy agancsból faragott ill. kőből készült eszközök és szerszámok, s ritkábban bronztárgyak adnak valós képet az itt élt földművelő-állattartó-vadászgató közösségek nagyobb háborúktól hosszabb ideig nem zavart, ám törzsi villongásoktól korántsem mentes mindennapi életéről. A falvak szélén, vagy veszélyessége miatt azokon kívül, öntőműhelyek működtek, amelyeket vándorkereskedők (?) láttak el a Kárpátok és talán az Alpok bányáiból