Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 1989 ősz /1990 tavasz (Pécs, 1990)

Pécsi művészek - Romváry Ferenc: Bizse János ( 1920-1981 )

Bizse János 1920-1981 Sajátosságában is tipikusnak mondható Bizse János festői pályája. Nem tekinthető a sors kegyeltjének, közel tíz éve halott, mégis, három és félévtizedes művészi munkássága ma is szinte csak szűkebb pátriájában, olykor még ott sem igazán ismert, életműve művészettörténetileg feldolgozatlan. Ugyanakkor - bár ez némiképp ellentmond a fentieknek - amikor sokezer képe került a hazai műtárgyforgalmazás rejtett csatornáin keresztül otthonok falára, intézmények, közületektulajdonába. Sajátos honi jelenség, hogy oly közömbösek vagyunk az értékteremtés iránt. Elfogadjuk, szinte természetesnek veszünk, majdhogynem magunkénak tudunk bizonyos értékeket, utólagosan, a kései felismerés látszólagosságával. De nyomban felvetődik a kérdés, elegendő-e az alkotó poszthumusz elismerése, kései felmagasztalása, a megkésett megdicsőülés? Helyre lehet-e hozni azt, amit elmulasztottunk a maga idejében, a segítést, a melléállást, lehetőségek megteremtését, az azonos esély megadását? Amelyben kibontakozhatott volna a tehetség a maga teljességében? Mert kegyetlen dolog ám tűrni a napi őrléseket, öntelt Ítészeket, közönyt és megnemértést, elviselni nap-mint-nap kis cézárokat ós törpe géniuszokat. Szembeszállni velük, felülkerekedni az irdatlan nehézségeken, Sziszifoszként küzdeni és verejtékezni, mindig szembeszállni és nekifeszülni! De nem ez volt Bizse János élete és küldetése. Csendesen munkálkodni és kompromisszumok ellenére is saját útját járni és dolgozni és alkotni és mindezt továbbadni - ez volt ő igazából; festőművész tanár volt ő, művészpedagógus, a szó igaz és nemes értelmében. Egyik létrehozója volt a pécsi művészeti gimnáziumnak, mely az elmúlt évtizedek során jelentős alapozó műhelyként tehetségek egész sorát indította útnak. Állandó résztvevője volt a pécsi és dél-dunántúli tárlatoknak, tagja volt az un. "pécsi hatoknak", akik Martynnal az élen a hatvanas évek elején kiválasztódtak, kiváltak a művészeti közélet provinciális masszájából, megalkuvás nélkül, önmagukkal szembeni igényességgel mórtéket szabva céljaiknak, magas mércét állítva alkotó ós befogadó részére egyaránt. Vidéki művészként csak elvétve kapott állami megbízatást, de így is maradt fenn utána egynémely murális munka, mozaik Pécsett és Komlón, szgraffito Tabon, pannó Pécsett, gobelin Pécsett, sőt munkásmozgalmi emlék, Komlón. A század sorsfordító eseményei túlontúl is szerepet játszottak életében. 1920-ban született, 1944-ben fejezte be tanulmányait a képzőművészeti főiskolán. Ifjú tanár, kezdő művész, amikor első szárnyalásait rideg doktrína nehezíti. A férfikor derekán megkésve jutott csak el külországokba, bepótlandó a fiatal korban elmulasztott élmények hiányát. Az iskolaalapítás, a helyi művészeti közélet formálása, később a Grafikai Műhely szervezése túlontúl sok energiát felemésztett. A vidéki lét hátrányait, a méltatlan mellőzöttséget, a kirekesztettséget, az ebből fakadó ismeretlenséget, mint önmagába visszatérő kört nem is igen tudta átlépni. Életműve a bizonyság rá mégis, Bizse mindezen nehézségeken felül tudott emelkedni, munkássága szerves része a magyar művészet nagy egészének. Maradandó értéket teremtett. Ránk vár a feladat, hogy érdemének, értékének megfelelően "besoroljuk" az életművet és az őt megillető helyre tegyük. 1942-es fiatalkori Önarcképén nyílt tekintetű ifjú csodálkozik rá a világra, kisséfélénken, szerényen, de konok elszántságot, önbizalmat sugározva is egyúttal.