Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 1989 ősz /1990 tavasz (Pécs, 1990)

Újdonságok - Sárkány József: IX. Országos Kisplasztikai Biennale

Farkas Ádám: Entiópia, 1988. Nem célom feltérképezni az összes irányzatot, átmenetet, mely e két, karakteresen jelentkező csoport között, mellett megtalálható a tárlaton, ám feltűnő az organikus szemlélet, az anyag iránti mérhetetlen tisztelet, az anyagban rejlő erő, szépség, a titok feltárásának a vágya, mely a biennale legjobb alkotásait összefűzi. Ezt érzem példamutatónak az első díjas Farkas Ádám fekete márvány hasábjain, amelyek - változatos felületmegmunkálásukkal, a nyersen vágott, a vésett és a polírozott felületek váltakozásával kialakított, a tömbből részben kibontott, részben jelölt formáikkal ("Kereszt"), a kő anyagának, erezetének, belső szerkezetének meg/felmutatásával ("Fekete táj") nem csak a biennale, de a művész életmüvének is kiemelkedő darabjai. Organikus szemlélet uralkodik a másik díjazott, Huber András müvein is. Ö egy ősi, ám napjainkban alig használt anyaghoz, a vesszőhöz nyúlt, s fonta, kötözte azt - jó érzékkel használva ki az anyagban rejlő lehetőségeket - sejtelmes, misztikus építménnyé, légies formává. Titokzatos, ősi építményt idéz Kertészti Ágnes üveg- és - teljesen más szellemben ugyan - Gábor Áron kerámia kompozíciója. A fentiekkel rokon bizonyos értelemben a tárlat egyik legmívesebb, bennem az "ez az igazi kisplasztika" érzetét keltő darabja. Lugossy Mária sorozatműve rendkívül hatásosan jeleníti meg a bronz arcra rakódó (?) vagy arról már lepusztuló (?) üvegrétegekkel - melyek hol tengernyi mélységet, hol fel-felszakadó ködfüggönyt idéznek - a napjainkra annyira jellemző szorongást. Található számos jó mü ezen a biennalen is, és biztos jobban felfedezhetők lennének, ha a zsűri kevésbé engedékeny, ha szigorúbban szelektál. És lehetne több jó mü, ha a magyar szobrászat meghatározó egyéniségei közül többen állították volna meg magukat e megmérettetés elé, és ha az újat nyújtani tudók, - merők