Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 4./1988 ősz (Pécs, 1988)

Utazás a múltban

Braudel szavaival: eleik „parahisztonkus" életével. S a múlt e szelete nem is csekély, mivel Bokrijkben a XV. —XIX. század közötti öt évszázad képe tárul elénk. S tényleg, mintha a múltban sétálnánk! Fák között megbúvó lakóházak, sáros parasztudvarok kaprigáló tyúkokkal, kis templomok sírkeresztekkel, szélmalmok girbe-gurba kerítéssel, vízimalom kis tavacskával; hársfákkal, nyárfákkal szegélyezett utak mentén keresztek és kápolnák, távolban legelésző állatok, s egy kocsi által felvert porfelhő... Az illúziót még a látogatók sem zavarják meg, mert olyan tágas ez a múzeum, hogy szinte elvesznek benne, s olyan gyönyörű, már-már érintetlen a táj, amelybe építették, hogy az önmagában hitelesíti a látványt. Hiszen alig hihető, hogy egy ipari országnak csaknem a közepén, négy nagy agglomeráció — Brüsszel — Gent — Antwerpen — Liege — ,,kereszttüzében" ilyen zöld sziget, ilyen intakt természeti zárvány őrződhetett meg. Hihetetlen és csodálatos egyszerre! S ami még hihetetlenebb a magyar viszonyok ismeretében az az, hogy a múzeum nagy része öt év alatt készült el. 1953-ban kezdték építeni, s 1958 áprilisában már meg is nyílt a látogatók előtt. Természetesen azóta is folyamatosan épül, s minden új, megszerzett objektumot saját, megfelelő környezetében helyeznek el, mivel nem egy-egy önálló épület, hanem több épületcsoport képez itt egy egységet. Ezek együtt egy falucskát, kisebb települést formázva Flandria különféle tájegységeit, településtípusait mutatják be. Az ötvenes évek elején, azaz a múzeum tervezésének, építésének idején ez teljesen új felfogás, gondolat megvalósítását jelentette Nyugat-Európában. E koncepciónak megfelelően épült fel egy déllimburgi, egy brabanti, egy Maas-vidéki, ill. egy kelet- és egy nyugat-flandriai falusi településegység. Az egész bemutatását célzó gondolat azonban nem állt meg itt, hanem továbbfejlődött. A múzeum megnyitását követően hamarosan felmerült a városi életér létrehozásának, kialakításának terve is. Flandria koraközépkori erőteljes és meghatározó városi kultúrájának ismeretében teljesen magától értetődő, sőt elvárható gondolat volt, kivitelezése azonban annál nehezebben ment. E hoszszú évszázadokon keresztül funkcionáló házaknak ugyanis bonyolult, nehezen kinyomozható élettörténetük van. Sokszor átalakították, módosították őket, gyakran sérülten, vagy teljesen tönkrement állapotban maradtak fenn, s tervrajzot szinte lehetetlen találni róluk. Gyakran festmények, századeleji fotók alapján kell rekonstruálni őket. A házak belvilágának teljesen autentikus helyreállítása így nem lehetséges, s ez a későbbi átalakítások miatt sem lehet követelmény. A rekonstrukció azonban még így is nagy kreativitást és sok-sok aprólékosmunkát igényel. A kivitelezés 1972-ben indult, s tavalyra már a második épülettömb is teljesen elkészült. Ez 15 házat és azok tartozékait jelenti, amelyek közül a legkorábbi a XV., a legkésőbbi pedig a XVIII. században épült. A munka természetesen mindaddig folytatódik, míg a középkori város képe — templommal, piactérrel stb. együtt — teljesen ki nem bontakozik. A meglévő épületegyüttesek azonban már most is megtekinthetők. S a betérőket itt újabb meglepetés várja: e házakat többnyire kortárs művészek gyűjteményes alkotásainak bemutatására használják. Kezdetben bizarr ötletnek tűnik középkori házakat modern művészeti kiállítások rendezésére használni, de aztán a konzervatív látogató is belátja talán, hogy több tucat középkori intérieur végignézése valószínűleg igen unalmas lenne, mivel — ahogy a közmondásunk tartja — ,jóból is megárt a sok". S Bokrijket épp az élmények sokrétűsége, gyakran különössége teszi egyedülállóvá, felejthetetlenné! Mert ez a múzeum a köré szerveződött rekreációscentrummal együtt az a hely, ahol a sokfajta igényű, érdeklődésű, intellektusú, azaz a „sokarcú" látogatóra számítanak. Lehetőleg minden réteget, nem csak az értelmiségieket vagy a kuriozitást kedvelőket akarják bevonni a múzeumlátogatók, a szárakozva tanulók csoportjába. Nem tudom, hány hasonló komplexum lehet a világon, de azt biztosan állíthatom, hogy aki elmegy Bokrijkbe kirándulni, minden valószínűség szerint megnézi a szabadtéri múzeumot is. így sokkal több látogatója van, mintha ,,csak" falumúzeumot létesítettek volna az ipari civilizáció sivatagának e virágzó oázisában. Egy teljes napot töltöttem ott, de úgy érzem, alig láttam valamit, hiszen egy nap sem időbem, sem élménybefogadásban nem elegendő még a szabadtéri