Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 4./1988 ősz (Pécs, 1988)

Egy még nem közölt Hodó-fafaragvány

a Somogy megyei Görgetegen, Szokoli László és Horváth Katalin gyermekeként. Apja még ugyanaz év októberében el is költözött az élők sorából. Anyja ez után egy Hodó nevezetű emberhez mehetett férjhez, Szokoli Józsefnek ugyanis élt Kis Dencsen egy testvére, Hodó Antal. Szokoli (hodó) József pásztorember, kanász volt. Görgetegen, majd a sertéstenyésztéséről híres pusztán, Zsitfán, végül - 1858-tól - a Dráva mellett, Iványiban élt haláláig."... „Azt, hogy pontosan meddig élt, sajnos, nem tudjuk. Halálának bejegyzését egyetlen anyakönyvben sem találtuk meg." Sem S. KOVÁCS Ilona, sem SZELESTEY László nem említi, hogy átnézte-e Bogdása katolikus anyakönyveit... Megírtam Hodóról, hogy „tárgyainak ikonográfiája arra utal, hogy katolikus volt, s így viszonylag könnyebb a munka, nem kell átnézni a majdan számításba jöhető terület református anyakönyveit..." (MÁNDOKI 1977: 204) - s ehhez az Árpád-kori alapítású plébániához tartoztak a Nyugat-Ormánság katolikusai! Még egy szálon el lehet jutni Hodó életútjának bizonyos fix pontjaihoz. S. KOVÁCS Ilona így ír: A Hodó nevet „Kiss Géza" Patkóékkal egy sorban emlegeti. (5. lap) - Érdemes KISS Géza sorait szó szerint idézni Ormányság c. művéből (Bp 1937-67. lap): vágták, metszették, formálták, spanyolozták gyönyörű faragásaikat, amikből nem csekély anyag került Ormányság híres pásztorai, Hunyadi István, Hoffer János, a börtönülő Hodó s a balaskájára büszke vén Pál János kezéből a Néprajzi Múzeumba." SZELESTEY László bővebben ír erről is: „A kisebb-nagyobb lopásoktól sem visszariadó, éppen ezért a börtönöket is több alkalommal megjárt Hodót a kis Dráva menti község, Iványi elöljárói gyanús, erkölcstelen, kocsmázó viseletű embernek írták le. Ha a faragóról készült fényképről nem is tudunk, személyleírás maradt róla. Eszerint közepes termetű gyenge testalkatú, beteges arcszínű, fekete hajú, bajuszos ember volt. A magyaron kívül beszélt horvátul is, bár írni nem, olvasni tudott." Börtönbüntetéseiről bizonyára maradtak hivatalos dokumentumok a leginkább számításba jöhető pécsi és kaposvári börtönben — ezt a szálat is tisztázni fogom, mihelyt sort kerítek a Rippl Rónai Múzeum Hodó anyagának feldolgozására. Most mindössze egy tárgyat kívánok bemutatni (Galambos Mónika rajzaival), mégpedig egy pipaszárat, amely kimaradt a Janus Pannonius Múzeum Hodó-anyagát feldolgozó írásomból. Az 52.456.1 leltári számú pipaszár Igaz Lajos 1934. II. 27-i gyűjtése, 8 pengőért vásárolta Drávaiványlban. A karcolással, domborfaragással és festéssel díszített tárgy hossza 62,8 cm, összképét az 1/3-os kicsinyítésű rajz mutatja. A karcolt mezők kiterített rajzait 1:1 arányban adjuk — a virágmotívumok piros, és a levélminták zöld festéseit nem jeleztük a rajzokon, éppen úgy, mint a csavarfaragások sötétkék ós barna színezéseit sem. Felvetődhet a kérdés, hogy miért maradt ki e tárgy (a budapesti Néprajzi Múzeum 131.734 és 134.412 leltári számú pipaszáralnak közeli rokona — lásd S. KOVÁCS 21-22. képeit és a 21-22. sz. kiterített rajzokat) korábbi közleményemből?! Tanulmányom összeállításakor (s azóta is!) gyűjteményünk ezen pipaszára az ibafai Pipamúzeum kiállításán szerepelt, s csak a legutóbbi átrendezéskor nyílott mód arra, hogy a tárgyat kiemeljük és lerajzoltassuk — így az örökség olvasói az elsők, akik gyönyörködhetnek a dunántúli pásztorművészet nagy faragóegyéniségének, Hodó Józsefnek ezen remekében. Dr. Mándoki László