Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 2./1987 tavasz (Pécs, 1987)

Egy római kori bronzkancsó restaurálása

volt Megelőzően kívülről műanyaggal átitatott megtámasztó gézpólyát ka-. pott (2 sz fotó) Közben mindig szem előtt tartottam, hogy a felszabaduló részek biztonságosan a helyükön maradjanak, ill. a meglazuló darabokat sűrű kb. 10%-os PVB oldattal erősítettem vissza. 2. Az első vegyszeres fürdő : langyos 1% Solovet + 10% Nátriumhexametafoszfát volt - a földmaradványok ill. a meszes, karbonátos rárakódások fellazítását, leoldását szolgálta. Ezt kíméletes mechanikai tisztítás, ultrahangos kezelés követte. A tárgy további restaurálásához mindenképpen szükség volt a régész véleményét kikérve kompromisszumot kötni: vagy számolni kell a tárgy szétesésével, vagy tudomásul véve, hogy a tárgy belső felülete további kutatások részére elvész (bár ez nem végleges) azt belülről egy támasztó műgyanta (Araldit) réteggel kibélelem, s ez tartást adva az apró darabokban lévő tárgynak, lehetővé teszi a további kezeléseket. Ez utóbbi mellett döntöttünk. Ilyen módon bágran lehetett folytatni a restaurálást, károsodás veszélye nélkül. 3. A második vegyszeres fürdő: 5%-os Nátriumszeszkvikarbonát, szintén gyenge kémiai hatású volt. 4. Minthogy az eddigi kezelések még nem adtak kielégítő eredményt s a továbbiak során a vegyszeres kezelést mellőznöm kellett, egyedül az ioncserélő kása (Varion AD) használata jöhetett szóba. (Működéséről tudni kell, hogy a fémsók negatív ionjait helyettesíti „fémbarát" ionnal, azaz kivonja a korróziót előidéző káros ionokat, mintegy visszafordul a korróziós folyamat. Eredményeként egy fémesebb összhatású tárgyat kapunk.) Meglehetősen hosszantartó művelet, de a végeredmény igazolja létjogosultságát. Pillanatnyilag a restaurálásnak ebben a szakaszában vagyok, s reménykedem a közeli befejezésben.