Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 2./1987 tavasz (Pécs, 1987)

Az ókeresztény sírkamrák védelméről

védelem érdekében a falképeket fertőző talajt eltávolítottuk a sírkamra hátfalától. Ez viszont következményekkel járt: egy olyan szerkezetet kellett készítenünk, mely hordozni tudja a felső templom alapfalának terhét. Ezt a szokásos építési technológiákkal nem lehetett megoldani. A földalatti bemutatás szükségességéből támadt az ötlet, hogy a különleges feladatot bányász-kézművesség segítségével, a sokrétű szakmai ügyesség, vállalkozó kedv felhasználásával oldjuk meg. A felső templom alapfalának külső kontúrja mentén egymás után 8-9 méteres aknákat mélyítettünk le, ezet ürterének felhasználásával szakaszosan kiszedtük a földet az alapfal alól és egyben a sírkamra hátfalától is iltávolitottuk azt. A megerősítés első fázisaként a sírkamra falát aláfalaztuk, falszigetelésként ólomlemezt alkalmaztunk. A föld kiszedésével egyidejűleg elkészítettük a keresztmetszetében „akasztófaszerü" kiváltó szerkezetet, amely ,,vállaszerüen" hordozza a templom alapfalainat terhét, és egyben járható folyosót is biztosit a sírkamra körül. Egy vasbeton boltozatot húztunk a védendő sírkamra fölé, végrehajtva a restaurálás igényelte feladatot: a környező talajtól a térbeli izolációt. A talaj természetes nedvességtartalma miatt a vasbeton dongaboltozatot szigetelni kellett. A szigetelést a donga kül ső felületén ólomlemezzel oldottuk meg. Az ólomlemez vízhatlan szigetelést biztosít, azonban a sírkamra padlójánál nem lehetett ezt az eljárást alkalmazni az eredeti padlószint — amely döngölt föld — megbolygatása nélkül, ezért a következő vízszigetelési módszert követtük: A sírkamra falának aláfalazásakor 50 centiméterenként Lvukakat képeztünk ki alaptestben, A Cella Trichora védőépülete 41