Bándi Gábor – Burger Alice – Fülep Ferenc – Kiss Attila: Baranya története az őskortól az Árpád-korig. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 15. Pécs, 1973.)

AZ 5. tárlóban azokat a leleteket láthatjuk, melyek a jakabhegyi földvárhoz tartozó temető sírjaiban kerültek elő. A különböző méretű, kőből és földből épített halomsírokban a kor minden pompája és gazdagsága megmutatkozik. Az arany és bronz ékszerek változatos formái, a távoli Kaukázus vidékéről származó fegyverek (4. kép) és lószerszámok, a leggazdagabbak sírjaiból kerültek elő. 4: Bronzkés - Pécs-Jakabhegy A halomsírok méretei és a leletekben mutatkozó minőségi különbségek arra utalnak, hogy ebben az időben a nemzetiségi társadalom bomlása is megindulhatott. Az anyagi javak fokozott termelésének következménye a társadalmi különbségek erősödése volt, majd ezt egy katonai vezető- és kereskedő réteg kialakulása követte. Ez a kor, már az ókori civilizáció közvetlen előfutárának tekinthető, amikor a tárgyi emlékek mellé az írott történelmi dokumentumok is felsorakoznak Európában. Az i. e. 6-4. században jelentek meg a Dél-Dunántúlon az első olyan népek, melyekről már az antik (görög) források is megemlékeztek. A régészeti leletek tanulmányozása és térképezése, majd egyeztetése a források adataival, lehetőséget nyújt a konkrét azonosításra is. A 6. tárlóban két olyan baranyai temető leleteit mutatjuk be, melyek készítői az ebben az időben itt élt PANNONOK lehettek. A Szentlőrincen feltárt temetőből ismerjük a legrégibb hiteles dunántúli lovassírokat, melyekben a szerszám fémrészei - zabiák, szíjelosztók és kantárdíszek - is megmaradtak. A pannonok legfontosabb fegyverei a lándzsák és kések voltak, ezeket ekkor már vasból készítették. A beremendi gazdag női sírokból ezüst és bronz ékszerek, üvegpaszta és borostyán gyöngyök kerültek elő. E pompás, sokszor messzi vidékről származó leletek bizonyítják, hogy a pannonok aktívan résztvettek az észak-balkáni és az Adria vidéki kereskedelemben. Kimutatható e nép kapcsolata elsősorban a szomszédos illir és vénét, de a távolabbi syginna és thrák törzsekkel is. Az utolsó őskori nép, mely vidékünkre érkezett, a KELTA volt. A kelták különböző törzseiről és szokásairól már az i. e. VI—V. századtól kezdve megemlékeznek a görög, majd latin történetírók. A kelták szállásterülete ebben a korai időben - egybehangzó régészeti és történeti adatok szerint -, részint ÉK-Franciaország, DNy-Németország és Svájc, részint Bajorország, DNy-Csehország és ÉNy-Ausztria területén volt. Innen in-