Katonas Imre: Mai magyar kerámia. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 14. Pécs, 1968)

szakára. Ez, valamint életútjuk és azonos tanultságuk köti öszsze művészetüket. A mezőkövesdi Papp János — akinek édesapja szintén fazekas volt — a magyar népi fazekasság legszebb, legértékesebb hagyományait használja fel művészetében. Első ízben 1961-ben, a Fiatal Művészek Klubjában rendezett kollektív kiállításon mutatkozott be a közönségnek, őt is a figurális ábrázolás jellemzi elsősorban. Kis, hengertestű korongolt alakjai egyben kifejező, humoros karikatúrák. Állatfiguráiból is a kedves, naiv közvetlenség árad. Egyre inkább a lényeges és a kevésbé lényeges szétválasztására törekszik, a jellemző tulajdonságok "kiemelésére. Legújabb törekvéseiben a szerkezeti konstrukció, a formák logikai rendje érvényesül anélkül, hogy szembefordulna a népi hagyományokkal, megtagadná azokat. A fegyelmezett kompozíció fokozott dekorativitást és a kerámia anyagszerűségének megfelelő, közvetlen és erőteljes közlésmódot eredményez műveiben. Míg Németh János megmaradt a népi hagyományok keretei között, Papp János, Végvári Gyula, Fekete János és Kumposzt Éva művészeti fejlődése mindinkább a modern kerámia más áramlataihoz, művészi törekvéseihez közelít. Köztük egyik legfigyelemreméltóbb és legmarkánsabb egyé_ niség: Végvári Gyula. Debrecenben született, a főiskolát 1958ban, Németh Jánossal, Papp Jánossal és Kumposzt Évával együtt végezte. Első kiállítását 1963-ban rendezte Budapesten a Fényes Adolf-teremben az ugyancsak hódmezővásárhelyi Fekete Jánossal együtt. 1964-ben Faenzában a XXII. biennalen Concorso della Faenza aranyérmet nyert. Több alkotásával szerepelt 1959-ben Gmundenben, 1960-ban Torinóban, 1966-ban Montrealban. 1957. április 4-én pedig a Munkácsy-díj III. fokozatával tüntették ki eddigi művészeti tevékenységéért. Végvári János, a többi Gádor-tanítványhoz hasonlóan, a hazai és az európai hagyományok valamiféle szintézisére törekszik. A hagyományokhoz való kötődése talán származásával is magyarázható. Míg azonban Németh Jánost és Papp Jánost a kerámiaplasztika érdekli elsősorban, Végvárit a különböző népies edényformák és a falikerámia problémái foglalkoztatják. Többször égetett edényein nincs fedőmáz, tárgyai színét a masszába kevert és vele együtt égetett oxidmázak biztosítják. Falikerámiáin is előszeretettel alkalmazza a zöld és a sárgásbarna különböző árnyalataiban megtalálható fazekasmázakat. Művészi mondanivalóját sajátos módon juttatja kifejezésre. Falilapjain hatalmas színes felületek által határolt stilizált virágok és más térkitöltő elemek váltakoznak. Mázaiban, színeiben mintha a hódmezővásárhelyi iskola színtónusai és borongó színei kapnának hang-