Katonas Imre: Mai magyar kerámia. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 14. Pécs, 1968)

dékok. Bár a házaspár egy pályán indult, eredményeikhez mégis külön utakon jutottak. Garányi József mint érmész-plasztikus kezdte pályafutását. Műveivel nemcsak hazai, hanem külföldi kiállításokon is szerepelt, pl. az 1954 évi párizsi és az 1955. évi stockholmi éremművészeti kiállításon. Az érmészetről teljesen áttért a kerámiára. Elsősorban az edények formálása érdekli, de az architekturális kerámia területén is otthonosan mozog. Alkotó módszerére Henry Moore gyakorolta a legnagyobb hatást. A domború-homorú felületek váltakozásából alakított figurális kerámiái és reliefjei monumentális hatásúak. Gazdag formavilága és a kerámia anyagszerűségének ismerete ma már nem emlékeztet arra, hogy Garányi korábban porcelánnal foglalkozott. Felesége G. Staindl Katalin, ugyancsak mint porcelántervező kezdte el pályafutását. Ujabban a nagyméretű kerámiaplasztika érdekli, melyet férjéhez hasonló felfogásban, Henry Moore-szerűen alakít. A nagyméretű alkotások terelték figyelmét a samottal kevert agyagra, ami számos művész, keramikus alapanyaga. A samottot különböző arányban keverik az anyaggal, s így változatos viselkedésű alapanyagokat nyernek. G. Staindl Katalin kiállításunkon látható nagyméretű kerámia-reliefje azt mutatja, hogy alkotója töretlenül halad a már évek óta megkezdett úton. Lényegében évek óta ugyanazok a problémák foglalkoztatják: az ábrázolás plasztikai kérdései, a plaszticitás és az expresszivitás összefüggései. Várdeák Ildikó eredetileg szintén porcelántervezőnek készült, így is nyert 1953-ban oklevelet, mint „finomkerámia-tervező és kivitelező iparművész". Gádoron és Borsoson kívül Lőrincz István is tanította. Működése első idejében, kb. 1960-ig a pécsi, hollóházai, kőbányai, herendi és aquincumi porcelángyárak számára tervezett porcelánedényeket és dísztárgyakat. 1960-ban kerámiakészítésre tért át, mert — szerinte —• a porcelán, gyári előállítása következtében alkalmatlan művészi elképzelések megvalósítására, másrészt az egyedi porcelántárgyak nehezen értékesíthetők. 1960-tól, mint önálló keramikus, szinte minden hazai és külföldi kiállításon szerepelt. így 1959-ben Belgrádban, ugyancsak ebben az évben Koppenhágában, 1960ban Prágában, 1961-ben Stockholmban, 1962-ben Londonban, 1967-ben Moszkvában. Művészi munkájában a formai és a felületi megmunkálás Összhangjára törekszik. Miután a fejlődő lakáskultúra igényeit igyekszik kielégíteni, fontos feladatának tekinti a használhatóság és a célszerűség követelményét, valamint azt, hogy tárgyai megfeleljenek a tömegek igényének, esz-