Matyasovszky-Zsolnay Margit – Hárs Éva: A Zsolnay kerámia. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 9. Pécs,1966)

AZ EOZIN. A MILLENEUM. A SZECESSZIÓ. RIPPL RÓNAI JÓZSEF MŰKÖDÉSE A GYÁRBAN III. TEREM Zsolnay Vilmos kutató természete sohasem elégedett meg az elért eredményekkel, mindig tovább kísérletezett, új technikák, új mázak után kutatott. A nagy kerámiagyárak vezetőit Európa szerte hasonló törekvések sarkallták. A világpiac meghódítására és megtartására csak annak volt esélye, aki valami egészen újat hozott, mások számára ismeretlen, utánozhatatlan technikával lepte meg a közönséget. Zsolnay fantáziáját a fémfényű, irizáló máz titkának megfejtése izgatta. Ennek a csillogó, gyöngyházfényű és rubinvörös színt játszó máznak a gubbiói (Olaszország) Giorgio Andreolli mester volt a legkiválóbb ismerője és messze vidéken elismert mestere a XVI. században. A nagyszerű máz előállítási módja azonban Giorgio mester műhelytitka maradt, színtjátszó kerámiái pedig az évszázadok múlásával a múzeumok féltett, ritka kincseivé váltak. E technika titkát kereste Zsolnay kortársa, a kémiatudomány nagynevű professzora, Wartha Vince. 1892 nyarán felkereste Zsolnay Vilmost s ettől az időtől kezdve közösen kutatták a máz előállítási módját. Kísérleteik eredményeiről kölcsönösen tájékoztatták egymást. Végül is Wartha Vincének sikerült először megfeifenie a titkot s napvilágot látott az első rubinszínben pompázó edény. Vörös színéről Wartha és Zsolnay „eozin"-nak nevezte el a mázat, talán, mert fénye a hajnal pírjára emlékeztei, (eos - görögül: hajnal) vagy mert a kerámia új hajnalát látták benne?! Ezeknek az első piros eozinoknak még nem volt irizáló fényük, de kristálytiszta, áttetsző, kemény fénnyel csillogtak. Mázuk magas hőfokon olvadó, kemény zománc, amelyben a fémoxid nem irizál. Ezért nevezték el az eozinnak ezt a fajcáját „kemény" eozinnak. Színük, fényük, formájuk következtében a Zsolnay gyár legszebb alkotásai közé emelkednek.