Füzes Endre – Mándoki László: Baranya népe. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 5. Pécs, 1963)

hogy ismeretcink itt a legszűkösebbek. Jelentőségükhöz képest aránytalanul kevés hely jutott a XVIII. században, különféle helyekről idekerült németeknek: az eddigi gyűjtések meglehetősen elhanyagolták őket. A cigányságot sem sok tárgy képviseli kiállításunkban, itt is hiányoznak még a gyűjtések, azt azonban vázolni tudtuk, hogy a közfelfogással ellentétben a cigányok nem egységes nép, vannak közöttük indiai eredetű nyelven (cigányul) beszélő csoportok (fémművesek, szőnyegkészítők, lókercskedők stb.), és famunkával foglalkozó, románul beszélő cigányok, akik az erdők szélein laknak s feltehetőleg később kerültek ide, mint az előbbiek, akik már a középkor végén megjelentek megyénkben is. Ma már egyik cigánycsoport sem folytat vándorló életmódot. A múlt század utolsó népszámlálásának adatai alapján készült térkép áll korban legközelebb a kiállításon bemutatott tárgyakhoz. A térképünkön feltüntetett állapot jelentősen megváltozott: a 20-as években a szerbek legnagyobb része Jugoszláviába, 1945 után a németek többsége Németországba távozott. A németek helyére kerültek a felszabadulás után a telepesek, akik még tovább színezték megyénk változatos népességét (a Kisalföldről és a Felvidékről, továbbá az Alföldről és a Kárpátokon nílról). Ezek közül csak a moldvai csángókkal (Egyházaskozár, Bikal, Mekénycs, Szárász) és a bukovinai székelyekkel (főleg Tolnában; Baranyában: Hidas, Véménd, Palotabozsok, Székelyszabar, Hímesháza, Somberek) foglalkozunk, akiket, tévesen, szintén azonosítanak és - szerencsére egyre ritkábban - lebecsülő értelmű szóhasználattal csángóknak neveznek. Eredetük, történetük, nyelvjárásuk, kultúrájuk élesen eltér egymástól. A telepesek kultúrájának Baranya régi lakosságának kultúrájára gyakorolt hatásait csak most kezdjük felmérni, bár a rohamosan haladó polgárosodás és a szocialista átalakulás miatt a különbségek egyre jobban elmosódnak, mind nehezebb néprajzi módszerekkel feltárni őket.