Füzes Endre – Mándoki László: Baranya népe. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 5. Pécs, 1963)

Gazdálkodás (z. terem) A XIX. század második felében megindult gazdasági fellendülés Baranyában is szakított a jobbágy-gazdálkodás évszázados rendszerével. A korábbi, jobbára önellátó termelés az árugazdálkodás irányába fejlődött. A nagyméretű erdőirtás, vízlecsapolás után a század vége felé már komoly szerepe volt megyénkben a szemtermelésnek, a külterjes állattartás ugyanakkor visszaszorult, de még nem veszítette el jelentőségét. Élt még a primitív táplálékszerzés több módja. A második teremben az első világháború előtti népi gazdálkodás legfontosabb ágait mutatjuk be: a gyűjtögetést, a zsákmányoló gazdálkodást (vadászat, méhészkedés és halászat), az állattartást és a földművelést. Az utóbbi kettőnél rámutatunk a továbbfejlődés irányára is. A gyűjtögetés - mint a tabló szövege is hangsúlyozza - a táplálék megszerzésének legprimitívebb módja. Megyénkben ez időben már csak kiegészítő gazdálkodási ág. Az erdőkörnyezet, a vizenyős nyerstáj sok helyen nyújtott lehetőséget a madártojás, gomba, súlyom, stb. összegyűjtésére. Gyógyítás céljára a kamillát és más gyógynövényeket, ipari célra a gubacsot szedték. A vadgyümölcsökből ecetet készítettek. A gyűjtögetés egyetlen megmaradt edénye a fakéregből készült szükö. Télen a befagyott vizek jegén a nádat vágták. Eszköze a nádvágó kasza volt. A Duna mentén náddal fedték a házat, máshol kerítést fontak belőle vagy tüzelő volt. Erdők vidékén ma is szokásos a hulSz'ikő Diósviszlóról. - Madárfogó tőr