Mándoki László: Busójárás Mohácson. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 4. Pécs, 1963)

Csalog József a tavaszi napforduló ünnepkörébe tartozónak ítéli e szokást, s úgy véli, hogy a sokacok legutóbbi balkáni hazájukból hozták magukkal, de itt Baranyában, a magyarokkal való együttélés során sok elemmel gazdagodott és színesedett. Van egy negyedik, áthidaló nézet is: Földes László a maszkok elemzése és összehasonlítása alapján jut arra a következtetésre, hogy a faálarcok az Alpok vegyes lakosságú vidékein használatos famaszkokkal mutatnak közeli rokonságot, amire egyébként Ernyey is rámutatott; véleménye szerint a szokás balkáni, a maszkanyag pedig alpesi (német) eredetű. Melyiknek van igaza? Vagy tán egyiknek sem? Sok kutatás kell még, amíg eldönthetjük, hiszen a délszláv szokások és maszkok nagyon kevéssé ismertek, de az újabb kutatások egyre inkább arra mutatnak, hogy a busójárás több szállal kapcsolódik a délszlávsághoz, mint eddig hitték, tehát Ernyeynek semmi esetre sem lehet igaza. Véleményünk szerint Csalog áll legközelebb az igazsághoz, amikor rámutat a busók regebben divatos mókájának, az udvar felszántásának a stíriai szlovének farsangi szokásaiban is meglévő motívumára. Több, itt fel nem sorolható elem utal arra, hogy a busójárás legközelebbi megfelelőit, s talán eredtét is a muraközi, Ptuj-környéki, stájer és isztriai-kastáv farsangi szokásokban kell keresnünk. Csak egy jelenségre utalnánk: a busóbaba (a 6. képen bemutatott példány neve drvena Mattja „Famatyi") megfelelőit csak Isztriában, illetve a kastávoknál találjuk meg, akiknél a farsangi szalmabábú neve Mate Puste „Böjt Matyi". Ernyeyt az is megtévesztette, hogy a busójárást mohácsi sajátosságként kezelte, nem ismerte az azóta előkerült egyéb sokac adatokat és az azóta leírt délszláv farsangi szokásokat. Ma már tudjuk, hogy Mohácson kívül Darázson, Izsépen, Dályokon és Marokon, a Bács megyei Hercegszántón és Béregen is volt busójárás, továbbá igen széles körből (Torjánc, Bengc és Kásád a Dráva mellett; Személy, Kozármislény, Pécsudvard, Szalánta, Németi és Lothárd a Pécs alatti sokac tömbből) sikerült kimutatni a busó szót, mint a disznótorokat meglátogató álruhás-álarcos személyek megjelölését. Ez azért lényeges, mert Karadzsity szótárában úgy találjuk, mint csak Mohácson ismeretes szót, s Ernyey ezzel is alátámasztotta állításait. Nagyjából ugyanezen a területen van meg a farsang jelölésérc a poklada szó is, amelyet Csalog „át-