Dercsényi Dezső: A pécsi kőtár. ( A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 1. Pécs, 1962)

mára — részben eredeti összefüggéseiben — hozzáférhetővé, élvezhetővé vált. A faragványok csak elenyésző kis részét kellett a bejárat melletti raktárban elhelyezni. A rendezés nagy munkáját — ami a jelen esetben műemléki rekonstrukciónak is beillett — e sorok írójának elképzelése és irányítása mellett Nagy Emese és Szakái Ernő végezte. A mecseki szürkéskék kőből épített kőtár északi fala az egykori várfalból megmaradt támfal, a kőtár felett átvezető gyalogút a várfalak kiszabadítása után az Aradi Vértanúk utcája és a Dóm tér közötti összeköttetést fogja szolgálni, pompás kilátást nyújtva a Székesegyházra és betekintést engedve annak eredeti faragott díszét őrző kőtárba. Nem lenne teljes ez a beszámoló, ha nem jegyeznénk ide, hogy elképzeléseink valóraváltásában oly kitűnő kőművesmesterre támaszkodhattunk, mint Aspan József, aki különösen a bemutatás igényeit kielégítő építési munkában a pécsi kézművesek hagyományos tudása méltó letéteményesének bizonyult. Már említettem, hogy a kőtár anyaga túlnyomórészt a székesegyház restaurálásakor kiváltott faragványokból áll s csak elenyésző kis része származik más pécsi lelőhelyről, amit az ismertetés alkalmával külön kiemeltünk. A székesegyház kőanyaga pedig a templom építésének nagy korszakait tükrözi; elsősorban és túlnyomórészt a románkori periódusét, amikor az épület alapvető formája- kialakult. A gótikus és reneszánsz töredékek — amennyiben a templomból származnak — már a meglevő és kétségtelenül a kor magas színvonalán álló épület átalakítását (pl. boltozás), illetve további díszítését képviselik. A szó legszorosabb értelmében inkább jelképezik, mert sem számra, de talán még művészi kvalitásra sem mérkőzhetnek a kialakulás, a székesegyház Árpádkori szépségét kiteljesítő románkori épületj plasztikával. Nem mérkőzhetnek, mert a magyar romanikának ez a korai, \ XI—XII. századi szakasza olyan törekvések megvalósításának ideje, amikor a falat, az építészeti tagozatokat, a tartó és térlefedő elemeket elárasztja az ornamentika, javarészt kőben faragva, de azonos Ízlésben falra festve is. A hazai román stílusnak ez az első összefüggő stílust, ízlésbeli egységet teremtő korszaka Pécsett a XII. század folyamán alakul ki s az ad néki különleges történeti jelentőséget, hogy nemcsak a pécsi székesegyházban jelenik meg, hanem a somogyvári apátság templomán, Székesfehérvárott a királyi bazilikában és a Szent Márton templomban, az ercsi monostorban s apróbb töredékek tanúsága szerint a Dunántúl, sőt Erdély jónéhány templomára eljutott. Nem elszigetelt jelenségről van tehát szó, nem arról, hogy néhány kőfaragó összeverődött a pécsi székesegyház építésére és díszítésére, hanem olyan ízlésbeli áramlatról — mondhatjuk stílusról — mely a * XII. század folyamán szétárad az egész országban, sőt úgy tűnik, hatalma alá tudta kényszeríteni a falfestészetet, behatolt a miniatúrákba, a kódexek díszei közé, motívumaival megtermékenyítette még az ötvösművészetet is.