Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
IN MEMORIAM - Pásztor Andrea: In memoriam dr. Ujvári Jenő
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 604 ment, Éberling László került a helyére, aztán Dallos Sádor lett az osztályvezető egészen nyugdíjazásáig. Tehát így jött létre ez a hatalmas szervezet, az ország legnagyobb vidéki múzeumi szervezete, ami jelentős látogatói érdeklődést is vonzott. Volt olyan év, hogy [a megyei múzeumi kiállítóhelyeken összesen] egymillió látogatónk volt. Nagy vonzereje volt az újdonságoknak. A Zsolnay mindig is fontos terep volt, a Csontváry maga is egy különlegesség. Aztán hozzánk került az Ókeresztény Mauzóleum, meg a Dóm Kőtár, amelyik Bachman Zoltán tervei alapján akkor lett újra látogatható. Ezek hozzájárulhattak ahhoz, hogy később ez a terület a világörökség része lett. Érdemes kitérnünk a bővülő kapcsolatrendszerünkre. Egyrészről próbáltuk a helyi pedagógusokat, legalábbis a történelemtanárokat megismertetni a múzeummal. Nagyon érdekes élményem volt, hogy mindenütt vannak olyan emberek, akikkel pompásan együtt lehet dolgozni, és vannak közömbösök is. Mi a történelemtanárok munkaközösség vezetőivel szerveztünk múzeumlátogatásokat. Az összes kiállításunkat bemutattuk a történelemtanároknak. El is jöttek, de az nagyon érdekes volt, hogy sokan soha életükben nem jártak a múzeumban. Ez a program aztán lökést adott. Kis lépésekben lehetett előre haladni. Az egyetemmel nehéz dolgunk volt. Talán az is akadályt jelentett, hogy a muzeológusaink sem voltak nyitottak. A magyar múzeumok körében is növesztettük a csápjainkat. Múzeumigazgatói értekezletet szerveztünk ide. Szerettük volna megalakítani az országos múzeumi egyesületet. Antall József az Orvostudományi Múzeum igazgatójaként szorgalmazta egy múzeumi egyesület létrehozását, hogy civilként is tudjunk a kormányra nyomást gyakorolni. Mi beálltunk ebbe a sorba, és Pécsett azért jöttünk össze, hogy ezt nyélbe üssük. Igen ám, de azokban a napokban Józsi miniszterelnök lett, és ez a folyamat elhalt. Végül egy másik kezdeményezésre alakult meg a Pulszky Társaság, így az eredeti ötlet elévült. A rendszerváltás idején úgy tűnt, hogy a civil szervezetek szerepe megnő, és beleszólásuk lehet különféle dolgokba. Amikor a Városházára kerültem, próbálkoztam azzal, hogy a Népművelők Egyesülete a közgyűlés elé kerülő közművelődési témákat előzőleg véleményezze, de ez pillanatokon belül szétfoszlott. A magyar társadalom éretlen mind a mai napig arra, hogy civilként dolgozzon. Maximum államilag fenntartott civilek vannak. Próbálkoztunk külfölddel is. Az eszéki irány nyilvánvaló volt, különösen a háború idején. Fogadtuk is őket, megpróbáltunk segíteni, de az igazi horvát-jugoszláv kapcsolat a zágrábi múzeummal, a Muzejsko Galerijski Centarral jött létre, méghozzá úgy, hogy itt valaki fölfedezte, hogy a Horvát írásbeliség története című kiállítás érdekes lenne a magyar horvátság számára. Fölvettük velük a kapcsolatot, és egy személyautóban áthoztak egy kisebb anyagot. A Vasarely Múzeum anyagát akkor kölcsönadtuk egy kiállításra, így ott a termek üresen álltak. Megjött az én későbbi barátom, Ante Sorić öt képpel, és döbbenten látta, micsoda hatalmas lehetőség ez. Már akkor éjjel áthozatta a teljes anyagot, és másnap a kiállítás nagyon pompásan megszületett. Ez a kapcsolat bővült, mikor családi
