Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
NEMZETKÖZI KUTATÁSOK - Walterné Müller Judit: „Oroszföldön meggyötörve – Aranyló hagymakupolák vigaszában”. Elhurcolt magyarországi fiatalok szovjet kényszermunkán 1944–1949
„Oroszföldön meggyötörve – Aranyló hagymakupolák vigaszában” 559 A sztálini diktatúrának már nagy tapasztalata volt a kényszermunkaerő alkalmazásában, hiszen ekkorra már több millió szovjet állampolgár kényszerült megismerni a GULAG 1 lágerek poklát: Lenin és Trockij már 1918-ban bevezette a koncentrációs tábor intézményét, amelyben az úgynevezett „nép ellenségeit” a legkegyetlenebb körülmények között „nevelték át”. 1945 elején – a rendelkezésre álló adatok alapján – mintegy 700.000 fogoly volt a lágerekben, a német kapituláció által további közel 1,5 millió, a japánnal még 600.000 fő került szovjet fogságba. Ezzel a hatalmas növekedéssel a táborrendszer nem tudott lépést tartani, noha erre az időszakra közel 300 láger és több mint 2000 lágerrészleg működött. Kimondhatjuk, hogy a Szovjetunió egyben – ahogy Havasi János újságíró találóan nevezte – egyben „Lágerunió” is volt. A többnyire betegen, sebesülten és legyengülten érkező foglyok ellátása szinte lehetetlen volt, a táborokban embertelen állapotok uralkodtak. A hadifogolykérdés mindennemű szabályozása helyett ezért sokkal inkább a szovjet valóság határozta meg a hadifoglyok és a civil internáltak sorsát, ennek következtében az eltűntek, illetve elhalálozottak száma milliós nagyságrendű volt. A köztudatban a szovjet munkatáborok Alexander Szolzsenyicin megrázó erejű dokumentumregénye nyomán egységesen GULAG-ként váltak ismertté. Ez azonban igencsak leegyszerűsíti a valóságot. Nézzük meg kicsit közelebbről, hogyan is működött a szovjet „Lágerunió”. A tömegesen elhurcolt személyek, akár hadifogolyként, akár civil elhurcoltként, internáltként kerültek fogságba, minden esetben az úgynevezett GUPVI ( Glávnoje Upravlényije Vojennoplennih i Internyirovannih ) táborokba kerültek, vagyis a Hadifogoly- és Internáltügyi Főcsoportfőnökség felügyelete alatt működő lágerekbe. Ezek a lágerek is az NKVD ( Narodnij Komisszariat Vnutren ynyih Gyel ), vagyis a Belügyi Népbiztosság felügyelete alá tartoztak, akárcsak a GULAG-lágerek, mégis jelentős különbség volt e két lágerrendszer között. A legfontosabb különbség a lágerlakók odakerülése között volt. A GUPVI-lágerek lakóit – akikről ez a tanulmány is szól – tömegesen, bírósági ítélet nélkül hurcolták el, lényegtelennek tartva azok személyes kilétét, szinte csak két dolgot szem előtt tartva: azt, hogy a tervezett hadifogoly-, illetve munkaerőlétszám meglegyen, illetve, hogy egy adott társadalmi, nemzetiségi, etnikai csoportot úgymond „izoláljanak”, azaz lágerekbe zárjanak. Így elhurcolásuk – mely kimondottan a német és magyar nemzetiségűekre vonatkozott – a politikailag kitervelt etnikai tisztogatás eszköze is lett. A GULAG-lágerek lakóit viszont egyenként, személyre szólóan, nagyrészt politikai, illetve köztörvényes okokból, többnyire koholt vádakra alapozott ítéletek nyomán hurcolták el a büntetőlágerekbe, és ők elsősorban szovjet állampolgárok voltak. (1. ábra) 1 G lavnoje U pravlenyije Iszpravityelno-Rrudovih LAG erej = Javítómunka-táborok Főigazgatósága
