Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - Dénes Andrea: Vadnövények gyűjtögetése és piaci árusítása Baranya megyében egykor és ma. Etnobotanikai áttekintés és napjaink gyakorlata
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 52 asszonyok eleget árulnak tavasszal, hogy akik a füves levecskét (leveskét) szeretik, elkészíthessék” – írja ezt Veszelszki 1798-ban ( Veszelszki 1798: 151.). A nyírfa ( Betula pendula ) csapolt nedvének, a nyírvíznek az árusításáról is van 1700-as évekbeli említés. 1760-ban még Rákóczi Ferenc is ír egy levelében a nyírvízről, amely „ nem drágább…a tokaji szüretnél ” ( Kiss 1929: 4.). A nyír csapolt nedvét a Nyírségből vándorárusok az Alföldre is szállították ( Kiss 1929: 4.). A vadvirágok nagyvárosi árusításának kezdetét nagyjából az I. világháború utáni nehéz időszakra teszik a megfigyelők (Boros 1924). Elsősorban kora tavaszi fajokat árultak, amelyek a sötét és hideg városi tél után, a tavasz első jeleiként kedveltek voltak, és így szerény jövedelmet jelentettek az árusoknak. A XX. század elejének neves, hazai botanikusai több nagyvárosban is számba vették az utcákon, piacokon árusított vadvirágokat. Pénzes (1926a és 1926b), Rapaics (1932: 179–180.) és Boros (1924, 1947) is a budapesti vadvirág-árusítás helyzetét, kínált fajait mutatják be. Pénzes (1926b: 131– 132.) 89 vadnövényfajt sorol fel a pesti piacokról. Máthé (1938) a debreceni, Tímár (1953) a szegedi piac vadvirág-árusítási szokásait jegyezték le. A pécsi piac vadvirágairól – 61 vadon gyűjtött faj árusítását lejegyezve – Horvát Adolf Olivér pécsi botanikus közöl 1940-ben, majd 1942-ben is egy tanulmányt ( Horváth 1940, 1942). Viga (1986: 69–70.) kutatásai szerint például a Bükk-béli, cserépfalui asszonyok egész évben erdei termékgyűjtéssel „ keresték a kenyeret” , még Pécs környékére is elmentek hóvirágot szedni: a gyűjtést „e lkezdték kora tavasszal a hóvirággal, aztán jött az ibolya, gombák, gyöngyvirág, újra a gomba, aztán a málna, gyógynövények (tályoggyökér, nadragulya, székfű, ezerjófű, akácvirág, apróbojtorján). A gyógynövényt a falubeli kereskedő vásárolta fel, maguk nem nagyon használták őket. De a többit maguk vitték piacra. A hóvirág gyűjtése főleg a világháború után lett divat, bár már a háború előtt is elég sokan foglalkoztak vele… főleg a nőnapra és anyák napjára gyűjtik a hóvirágot, összeszedik a környező, bükki erdőségekben, de elmennek virágot gyűjteni a távoli, dunántúli erdőkbe is (Pécs, Villány, Kaposvár, Dombóvár, Nagykanizsa), majd a „termést” a fővárosi, ritkábban egri, miskolci piacokon értékesítik.” A Pécshez közeli, villányi vasútállomás várótermében a ’90-es években magam is láttam az ömlesztve szedett, majd az összetolt asztalokra magasan felhalmozott hóvirágok csokrozását. A hóvirág nemcsak Magyarországon, de a szomszédos (akkor még) Csehszlovákiában is kedvelt volt, akár még repülővel is szállították a csokrokat a nagyvárosokba ( Új Szó 1973). A Hét című lap Dunacsúnyt említve 1976-ban azt írja, ott „ egyesek még autót is vettek hóvirágból ”. A falut el is nevezték „ Hóvirágfalvának ”, de az ott élők ezt nem bánják, mert „ ilyen szép neve egyetlen községnek sincs az országban ” ( Schneider 1976).
