Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
NÉPRAJZ - Pulszter Zsuzsanna: Húsz éves a Baranya népművészete című állandó kiállítás
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 492 Lehet-e egyáltalán? A tárlat szabta lehetőségek és a jelentésadás igénye közötti hiátust át tudja-e a szakember hidalni, hogy húsz év múltán is releváns mondanivalójú múzeumi élményt jelentsen a kiállítás megtekintése a múzeumlátogató közönség számára? Mindenesetre megpróbálja újabb és újabb értelmezési lehetőségeket keresve, élővé és relevánssá téve reprezentálni a kiállításban látottakat ( Pulszter – Burján – Sárközi 2017). Tárlatvezetést vagy múzeumi foglalkozást kérő csoportos látogatók esetében többnyire jól működik a kiállítás ilyenfajta aktualizálása, a tárlatot egyedül megtekintő vendég esetében azonban nem tudhatjuk, hogy a Baranya népművészete című kiállítást nézve van-e különbség a 20 évvel ezelőtti és a jelenlegi élmény között. Közhelynek számít, hogy mára a társadalom változásaival együtt a múzeumhoz való viszony, a múzeumtól elvárt szolgáltatás is jelentősen megváltozott. Megváltozott ezen kívül a muzeológia eszköztára is, s a születésekor nagyon is korszerűnek számító Baranya népművészete kevéssé állítható párhuzamba – és nem tematikája miatt – azokkal a kiállításokkal, amelyek a közelmúltban jöttek létre, és élnek egyrészt a technika nyújtotta lehetőségekkel, másrészt a mai trendnek megfelelően különböző célcsoportoknak szánt, eltérő szintű tartalmakat közvetítenek egyazon tárlatban. Egy állandó kiállítás mindig presztízskérdés, hiszen az egyik legfontosabb színtere a fenntartó intézmény és közösség (ön)reprezentativitásának, s ennek tudatában nem nehéz belátni, hogy miért volt igény a rendszerváltás utáni időszakban, a honfoglalás 1100. évfordulóján egy olyan kiállításra, mint a Baranya népművészete, amely a népi kultúra legreprezentatívabb tárgyait és azok nemzeti/nemzetiségi vonását helyezte előtérbe. Úgy vélem, két évtized elmúltával mára mind szakmai körökben, mind társadalmi vonatkozásban történt annyi változás, hogy befogadók, és kellően nyitottak tudjunk lenni egy értelmező, összefüggés-kereső, (ön)reflektív tárlatra, amely nem veti el az előző generációk által létrehozottakat, de más szempontok alapján súlyozza mondanivalóját, s amelynek létrejöttében talán joggal bizakodunk a nem túl távoli jövőben. A gyűjtemény rendelkezésre áll, számos lehetőséget, rengeteg interpretációs módot kínálva. Zárszóként hadd utaljak vissza az írásom elején található Hermann Bausinger idézetre, amelyet nem véletlenül választottam mottóként, jóllehet ő maga nem muzeológiai értelemben, hanem a néprajzi kutatásra vonatkoztatva írta (Bausinger 2004: 16.). Egyetértek Bausingerrel, ismerni kell a mai valutákat is – kiegészítve azzal, hogy nem csupán ismerni, de használni is kívánatos volna.
