Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK - Nagy Gábor: Az eltűnt legénység – Muhin Gárda-százados és legénységének utolsó bevetése
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 430 ellátmányt. Bizonyára így is volt, mert sok-sok gumicsizmát láttam a roncsok között heverni. A gép egyébként nem égett teljesen porrá, de nem igen maradt belőle egy négyzetméteresnél nagyobb darab. Azt mesélték, hogy a legénység közül egy százados életben maradt. Nem esett különösebb baja, de állítólag kissé megháborodott az eseményektől. Őt elfogták és Pécsre a kórházba vitték.” Szabadi Sándor harkányi lakos visszaemlékezése: „10 éves voltam az események idején. Azon az éjszakán gyönyörű, tiszta, holdvilágos éjszaka volt. Éjjel fél 12 körül lehetett, amikor óriási robbanásra ébredtünk. Ezt azután folyamatos robbanások kísértek. Akkora volt a zaj, hogy a fél város kivonult az útra és nézték, mi történt. Azt hittük, iszonyatos háború zajlik a város határában. Akkora volt a robaj, hogy egész éjjel nem tudtunk elaludni, így reggel, amint világos lett, többedmagammal kimentem megnézni, mi történt. A gép maradványai még akkor is égtek, és a szállított lőszerek folyamatosan robbantak fel. Talán a gép szárnya lehetett az, ami olyan hatalmas robajjal és lánggal égett, hogy a kiérkező csendőrök a fák mögé bújtak. Állítólag azon az éjjelen 3 gép ment Jugoszlávia felé. A másik kettő átért, ezt egy német éjjeli vadász lelőtte. A repülő észak-északkeletről jött a hegy irányából. A gép roncsai a harkányi út keleti részén hevertek, az úttól 100-150 méterre, kb. ott, ahol most az a sorompó van. Jól emlékszem rá, mert mi is és a csendőrök is a kis hídon át mentünk rá a földekre. A kis híd egyik fele még ma is megvan. Akkoriban búza volt a földeken, és még zöld volt. A gépen rengeteg lőszer volt. Ahogy a levegőben felrobbant, rengeteg láda lőszer kihullott belőle, és a környező földek tele voltak velük. Én magam vagy 40 kg-nyit szedtem össze a roncsokkal szemben lévő földekről. A barátaimmal hazavittük őket és egyenként a satuba fogtuk, és kiszedtük belőlük a mag részt, amiket azután csúzlival lőttünk ki. Én két holttestet láttam. Az egyik az út nyugati felén elterülő földön volt. Ez a fa (mutat az út szélén álló idős fára) pontosan az egykori eperfa tövéből sarjadzott. Ennek a fának a vonalában 60-70 méterre tőle a búzaföldön feküdt. Annyira össze volt égve, hogy teljesen felismerhetetlen volt. Lábai nem voltak, és ami megmaradt az nem volt egyéb, mint egy fekete elszenesedett alaktalan tömb. Talán a fejet ki lehetett venni, hogy valaha az volt, de semmi más egyebet nem. Elszaladtunk hamar, mert nagyon ijesztő és borzalmas látvány volt. A második holttest az út keleti oldalán feküdt, a mostani buszmegálló tábla vonalában, attól kb. 100 méterre a búzában. Ez is ugyanolyan állapotban volt, mint az előbbi. Ez a két személy ugrott ki utoljára a gépből. Amikor kiugrottak, ugyanúgy égő fáklyaként lángoltak, mint maga a gép. A harmadik repülős ettől sokkal távolabb volt. Őt csak reggel, innen kb. 1 km-re észak-északkeletre találták meg a mai máriagyűdi és a Pécs felől jövő út háromszögének közelében. Valószínű, ő ugrott ki elsőként. Amikor rátaláltak, a földön feküdt, mozdulni sem tudott, annyira megégett. Néhány máriagyűdi
