Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
RÉGÉSZET - Gábor Olivér: Az avarok meghatározása és mitológiája
Az avarok meghatározása és mitológiája 323 század előtt az avarokat azért valamiképpen megérintette a kereszténység. 75 Ugyanakkor valószínű, hogy alapvetően pogány jellegű maradt a hitviláguk, amelyben a keleti elemek fontos szerepet játszottak. Ez viszont azt jelenti, hogy egy viszonylag letisztult hitvilág szórványos emlékeit kell keresni, és meg kell próbálni kiszűrni az egyénhez vagy közösséghez kapcsolódó babonát, 76 és a halottkultusz emlékeit, 77 mivel ezeknek legfeljebb közvetve van közük a mitológiához. 78 Az avarok szertartásairól, vallási jelleget hordozó tetteiről az írott források néha megemlékeznek. Ezek között kevés a mitológiára utaló nyom. Leginkább vallási jellegekkel átitatott cselekményekről, szokásokról van szó: 1. Amikor 566-ban Siegebert ellen harcolva kísértetnek öltöztek ( Gregorius Turonensis IV: 29., Chronicon Vedastinum : 687., Szádeczky 1992: 31, 32.), az inkább harci csel volt. Amikor farkasüvöltést is hallattak ( Suda III: 294, 25–27., Szádeczky 1992: 40) az a megfélemlítés mellett azonosulás jele is lehetett ( Juhász 1981: 145–146.), hiszen a türkök eredetmondájuk szerint éppen nőstényfarkastól származtak. Ugyanezt harci helyzetben a honfoglaló magyarok is megtették ( Cirill-legenda VIII., Kniezsa 1986: 127.), vagyis általános sztyeppei harciüvöltésről lehet szó. 79 A harci dobokkal kapcsolatban ( Suda : Epidupésai II p. 355, 6-16., Szádeczky-Kardoss 1992: 40.) is feltételezhető az ellenség megfélemlítésén túli szertartás jelleg ( Bencsik 2014: 18.). 2. A türk követek kezüket felemelve esküdtek és átkokat szórtak magukra, ha nem tartanák be ígéretüket. ( Menander 452, 6–21., Szádeczky-Kardoss 1992: 35.) Erre az esetre persze nyilván volt egy áleskü-forma is, aminek a megszegésekor nem kellett félni a túlvilági hatalmaktól, mivel eleve nem hitelesen tették le: 80 „ kivont karddal 75 Baján Kagán például kénytelen volt a Bibliára esküdni ( Menander: 471–476.), illetve a bizánciakat erre felszólítani ( Menander: 221.), sőt Tomea városánál „emberszerető módon” élelmet küldött a bizánciaknak és katonái együtt ünnepelték a húsvétot velük ( Theophylactus VII: 13.). Koch avar követ a keresztény istenhitet és esküt kéri számon Priskos hadvezéren ( Theophylactus VI: 6–11.,. Szádeczky-Kardoss 1992: 47–48, 51., 97., 124–125.). Ugyanakkor a keresztény templomokat persze feldúlták, az ereklyéket szétdobálták, Isten és Jézust pedig gúnyolták ( Theophylactus VII: 14, Theophanes: 6092., Nicephorus Callistus Xanthopulus XVIII: 28 Miracula Sancti Demetrii II 212., Chronicon Paschale Heracl. 11. indictio Theodorus Syncellus XVII Antonius Studita Oratio in Blachernis dicta 340., Szádeczky-Kardoss 1992: 126.,128., 130., 160., 165., 186. 200.), így Beda a 7. század végén még a megtérítendő népek között tartotta számon az avarokat ( Historia ecclesiastica gentis Anglorum V: 9.), és Ruprecht/Hrodbert ( Vita Hrodberti 1-5., Conversio 1-2.) talán térített is avar földön ( Szádeczky-Kardoss 1992: 224–225.). 76 Apotropaikus tárgyak, amulettek, talizmánok, ongonok, stb. Sztyeppei nomád eredetű szakrális tárgyak és jellegek sírokban: ólomkorongok, illetve a nyúl és kutya lábközépcsont függők ( Bálint 1975: 52–63., Vida 2002: 181., Bartosiewitz – Biller – Choyke 2014). Kutyakoponya egy 7. századi ház oromzatán: Fülöp 1982. 77 Az obulusok, tajnyikok, ételmellékletek, áldozati állatok (ló, marha, birka, kutya), bajelhárítók ( Vörös 2014) és egyéb, a halotti rítushoz tartozó szakrális emlékek tartoznak ide (pl. tojás, sarló, balta a sírokban, vagy a kunszentmártoni ötvös feje alatt talált vaskés.) 78 Így például a nyúl lábközépcsontok amulettek voltak, de a nyúl maga égi közvetítőként is szerepelhetett (Bartosiewitz – Biller – Choyke 2014: 332.). 79 További avar harci üvöltések: Miracula Sancti Demetrii I.: 112 138., Constantinus Acropolita 46 Szádeczky-Kardoss 1992: 115., 118., 121., 147. 80 Megszegett eskük és szerződések: Menander: 471–476., Theophylactus VII 10., Paulus Diaconus IV 37 Theophanes 6110., Theodorus Syncellus X., Cedrenus 716., Szádeczky 1992: 44, 47, 108, 148, 165–169.
