Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
RÉGÉSZET - Jakucs János – Voicsek Vanda: A Kr. e. 6. évezred második felének új kutatási eredményei Baranya megyében
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 142 tak a feltárás során. A hosszanti gödrök elhelyezkedése alapján 21 épülethelyet tudtunk rekonstruálni, melyek legalább négy párhuzamos sort alkottak. A házak látszólag szorosan egymás közelében épültek egy soron belül, mindazonáltal ahogy Szederkényben, itt sem fordulnak elő a hosszanti oldaluk mentén átfedő épületalapok, sőt, Versenden az egymás melletti házak hosszanti gödrei között sem figyelhető meg szuperpozíció. Több esetben előfordul, hogy a szomszédos épületek egy közös középső hosszanti gödörrel rendelkeztek, ami arra utal, hogy ezek építése időben közeli eseményként, esetleg egyszerre történhetett. A különböző épületsorokhoz tartozó hosszanti gödrök rövid oldali részleges szuperpozíciójára azonban Versenden is találunk példát, habár az épületalapok átfedése, amely kizárná az épületek egykorúságát, ezekben az esetekben sem bizonyítható. Ilyen típusú szuperpozíció, tehát a homlokzati oldaluk mentén biztosan átfedő épületalapok csak a H19 és H20 épületek esetében fordult elő. A házak településen belüli elrendezése alapján számos hasonlóság fedezhető fel Szederkény–Kukorica-dűlő, Versend–Gilencsa, illetve a már említett tolnai-sárközi Alsónyék–Bátaszék és Tolna–Mözs vonaldíszes településeinek belső struktúrája között. A tolnai lelőhelyeken is több, egymástól elkülönülő településrészt lehetett megfigyelni, ahol az épületcsoportokon belül a házak soros elrendezése is világosan megfigyelhető volt. A rövid, homlokzati oldaluknál egymással részleges átfedésben lévő épületalapok szintén előfordultak, ami nagyon hasonló térhasználati szokásokra utal a Délkelet-Dunántúl neolitikus telepein a Kr. e. 6. évezred második felében ( Marton – Oross 2012: Abb. 3., Oross et al. 2016b: Fig. 6, 140.). Temetkezések Mindkét lelőhelyen számos újkőkori temetkezés is napvilágot látott. Szederkény–Kukorica-dűlőn 50, Versend–Gilencsán 26 temetkezés köthető nagy bizonyossággal a Kr. e. 6. évezred második feléhez. Szederkényben a sírok többsége a keleti (25 sír) és nyugati (22 sír) településrészeken látott napvilágot, míg a középső településrészen csak néhány (3) temetkezés került elő. A sírok általában az épületnyomok közelében, önálló sírgödörben, illetve több esetben a hosszanti gödrökkel közvetlen stratigráfiai összefüggésben láttak napvilágot. Fontos megjegyezni azonban, hogy épületalap területére ásott sír nem került elő. Az 50 neolitikus temetkezés összesen 53 egyén maradványait tartalmazta: 47 esetben egy, 3 esetben két ember maradványai köthetők egy temetkezéshez. A 347. sírban nyugvó férficsontjai között egy 1,5 éves gyermek maradványait csak az antropológiai vizsgálat mutatta ki utólag, míg az 1550. sírban fekvő nő mellé helyezett 8-9 hónapos csecsemő
