Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - Ortmann-né Ajkai Adrienne – Kovács Anita – Lóczy Dénes: Dráva holtágak tájtörténete az utóbbi 50 évben
Dráva holtágak tájtörténete az utóbbi 50 évben 107 Az árvízvédelmi töltés az árteret a szabályozásoktól kezdve hullámtérre és mentett oldalra osztja, melyek természeti képe és tájhasználata gyökeresen eltér egymástól. Az árvízvédelmi töltésen belül az ártér eredeti hidromorfológiai dinamikája: az áradások és a mellékágak-holtágak kialakulása kevésbé sérül, a rendszeres elárasztás csak extenzív (főleg erdő-) gazdálkodást tesz lehetővé, az ártér eredeti életközösségei természetközeli állapotban fennmaradhatnak. A mentett oldal vízellátása szélsőséges mértékben lecsökken, a tájhasználat intenzifikálódik, az ártéri ökoszisztémák eltűnnek, vagy nagymértékben átalakulnak, többnyire leromlanak. A gáton belüli hullámtér teljes egészében az 1996-ban alapított Duna–Dráva Nemzeti Park része. Jellemző élőhelyei a puhafás ártéri erdők: part menti bokorfüzesek, fehérfűz- és fehérnyár-, ritkábban feketenyár-ligetek, a rendszeres vízát- öblítés miatt szegényes vegetációjú mellékágak, és többnyire időszakos vízborítású, a Drávával közvetlen kapcsolatban álló kisebb holtágak. A mentett oldal túlnyomórészt agrártáj, a szántók területaránya 62% ( Dövényi 2010), a természet közeli vizes élőhelyek a holtágakban vagy a feltöltődött morotvákban találhatók: hínártársulások, nádasok, gyékényesek, magassásosok, rétek, keményfás ligeterdők; ritkábban ezek lápi megfelelői: lápi hínártársulások, zsombékosok, kőris- és égerlápok ( Ortmann-Ajkai – Horváth 2010). Az élőhelyek többsége európai közösségi jelentőségű (NATURA 2000) élőhely. A mentett oldal holtágai közül csak a Cún–Szaporca-holtágrendszer élvez védelmet 1972 óta. A nagy holtágak a folyószabályozással, a kisebbek, és főleg a hullámtériek természetes lefűződéssel keletkeztek. Jellemző, természetes folyamatuk a feltöltődés. A gyorsan mozgó vizű, mély, meredek partú mellékágak növényvilága szegényes. A levágódás-levágás után elkezdődik az iszap-felhalmozódás, a vízmélység csökken, gyökerező hínártársulások majd nádasok, magas-sásosok jelennek meg. Az élőhelyek, társulások, fajok diverzitása nő, majd cserjések, végül erdők kialakulásával újra lecsökken ( Dénes – Ortmann-Ajkai 1998, Ortmann-Ajkai – Kálmán 2011). A szabályozások előtt a keletkezés és (feltöltődés miatti) eltűnés, a különböző korú, feltöltöttségi állapotú holtágak dinamikus egyensúlyban voltak. Ma újak keletkezésére nincs lehetőség, így várható, hogy előbb-utóbb minden mai holtág teljesen feltöltődve erdővé vagy művelt területté alakul. A Drávamenti-sík holtágainak részletes botanikai és zoológiai felmérése az 1990-es években, a nemzeti park alapításához kapcsolódóan történt, eredményei jórészt a Janus Pannonius Múzeum kiadványaiban jelentek meg ( Uherkovich 1995, 1998, Dénes et al. 1998, Dénes – Ortmann-Ajkai 1998). A kultúrtájként ismert terület kicsiny „zöld szigetei” a vizes élőhelyek és életközösségeik gazdag együtteseit rejtették. Az emberi tevékenységek és azok hatásainak ismeretében megfogalmazódott az aggodalom is. A legtöbb esetben említett veszélyeztető tényező a feltöltődés volt ( Dénes – Ortmann-Ajkai 1998).
