Gál Éva szerk.: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53. (2008-2015) (Pécs, 2015)
NÉPRAJZ - Vándor Andrea: Migráció a Duna térségében. Hét múzeum - egy kiállítás
Migráció a Duna térségében 267 két férjemet már eltemettem”7 A témával foglalkozó irodalom, képzőművészet — mint pl. Stefan Jäger sokszor és szívesen másolt képei - a sváb otthonokat a meghittség, melegség és védettség színeivel ábrázolják. Ezzel szemben a német telepes családok nem szeretetközösségként, hanem elsősorban szigorú szabályok szerint működő gazdasági egységként léteztek. A szokatlan klíma, az elszenvedett nélkülözések és a 18. század általános egészség- ügyi viszonyainak következtében a telepesek első generációjában nagy volt a halandóság.8 Mindez kihatott a családi viszonyokra is. Egy személy képtelen lett volna egy gazdaságot fenntartani, partner nélkül lehetetlen volt a túlélés, ami már a kivándorlás feltételeiben is megmutatkozott: Telepesnek csak házasok jelentkezhettek, egyedülállókat a legritkább esetben engedtek bevándorolni. Sokan útközben, a hajóra szállás előtt kötöttek házasságot. A partnerkeresés kényszere szokatlan családi konstellációkat alakított ki. Elfogadott volt a nagy korkülönbség, akár az özvegyként újra férjhez menő feleség javára, a rendkívül rövid, egy-két hetes gyászidő letelte utáni házasságkötés. Mivel egy-egy ember gyakran több házasságot is kötött, az egymást követő partnercserék miatt sokszor maradtak fél árva vagy teljesen árva gyerekek a családban. Őket gyakran nevelőszülőkhöz adták. A családon belül árván maradt csecsemők és kisgyermekek halandósága átlagon felüli volt.9 „..mindenféle nemzet, magyar, német, tót, rác, és oláh barátságosan fel- s bevétetett" A kitelepített németek honismereti irodalmában szintén általánosan elterjedt nézet, hogy a német telepesek lakatlan vidékekre érkezve egyedül alakították az adott területek etnikai képét. Ezzel szemben tény, hogy a telepítésre kijelölt területek nagy része, ha gyéren, de az oszmán időkben is lakott volt, így a németek nem egy kulturálisan légüres térbe érkeztek. Az autochton lakosság jelenléte mellett jelentős volt más nemzetiségek migrációja is. A legnagyobb arányú nyugat-keleti népességmozgás mellett, azt időben megelőzően lezajlott egy jelentős dél-észak irányú mozgás, így a 17. század végén a legtöbb baranyai falu horvát, szerb lakossággal (is) rendelkezik. A 18. században a foldesurak a német telepesek mellett szívesen látták a bevándorlókat északról és keletről is. Ennek következtében a hagyományosan német kisebbség lakta területek egyben vegyes nemzetiségűek is voltak. Például Kóspallag 1777-es térképén (MOL, S 11 No 0211 :a) a híres dohánytermő falu 1755-ben telepített német, magyar és szlovák lakosainak neve is megtalálható. A több évszázadig tartó békés együttélés kedvezett a kulturális sokszínűség kialakulásának (5-6. ábrák). „..ahogy a mondás tartja: nem repül a sült galamb az ember szájába”10 „ Van földünk és legelőnk bőven, csak dolgozni kell. Aki viszont nem akar dolgozni, nem is viszi semmire. Úgy megy ebben az országban, ahogy a mondás tartja; nem repül a sült galamb az ember szájába.,’ - írja a dettai Johannes Heller 1748. október 27-én Németországban maradt rokonainak. 1 „Én szintén jó egészségben élek az enyéimmel a falumban, mégis két férjet már eltemettem [...] jelenleg már a harmadik férjemmel élek, aki asztalos, könnyen elgondolhatjátok hát, hogy megy sorom ebben az országban, ahol közel s távol nincsen barát, hiszen két órányira már minden a töröké... (Maria Irmlerin levele Újgradiskáról (Neu-Gradischka/Nova Gradiska), 1760. június 16.) idézet helye: Stail 1930: 132. £ Alig van német helytörténeti írás, amely a kezdeti nehézségeket ábrázolandó ne idézné az elterjedt mondást: „Az elsők jussa a halál, a következőké az ínség, a harmadikaké a kenyér”. 2 Lásd Karl Peter Krauss kutatásait, pl. Krauss 2003.; Krauss 2009b: 47-68. 12 „De ez a békességet tűrő úr (gróf Harrucker György) tudott utat s módot találni, hogy Magyarországnak minden tartományibul, sőt még némely idegen országokbul is, úgymint Németország Sváb, Frank és Rajna kerületeibül is ide embereket hívott. A vallásnak szabad gyakorlása megengedtetvén az új lakóknak; mindenféle nemzet, magyar, német, tót, rác, és oláh barátságosan fel- s bevétetett.” (Tessedik 1786)
