Gál Éva szerk.: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53. (2008-2015) (Pécs, 2015)
TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - Dénes Andrea: A Villányi-hegység táj használatának történetéhez. Tájhasználat a 20. századig, nagyharsányi területtörténetek botanikai megközelítésből
A Villányi-hegység tájhasználatának történetéhez 23 Összefoglalás A Villány-hegység Magyarország szubmediterrán hatások alatt álló, különleges fló- rájú és vegetációjú szigethegysége, természetvédelmi szempontból is jelentős, védett és fokozottan védett területrészekkel. Ugyanakkor a múltban mint a délről a hegységet határoló mocsárvilágból kiemelkedő olyan sziget, amely a hegység déli részének települései, de még a hegységben szőlőbirtokkal rendelkező ormánsági települések számára is használatra, művelésre alkalmas tájat jelentett. Emiatt a hegység növényzete jelentősen átalakult, vagy legalábbis a használat a meglevő természetes növényzet mai állapotát is jelentősen befolyásolta. A dolgozatban a botanikai szempontból érdekes, tájhasználatra utaló történeti utalásokat, információkat gyűjtöttem össze történeti, földrajzi, irodalmi és levéltári források alapján. A táj ősi állapotát már a paleolit, de főképp a neolit kultúráktól számítva alakította az ember, hiszen a térség szinte azóta, folyamatosan lakott, sűrű településhálózatú terület, térségi gazdasági és vallási központokkal, mezővárosokkal, 13. századi várakkal. A hegység sziklás déli lejtőin száraz hegyi legelők voltak a múltban (ma már nem legeltetnek). A hegylábi löszlejtők adottságait kihasználva pedig híres szőlő- és borvidékké alakították az itt élők a hegységet. A források alapján a természet- védelmi szempontból jelentős vegetációjú területek múltja olykor egészen pontosan végigkövethető. Használatuk szinte minden korban jelentős lehetett (főképp legeltetés, fakivágás). Sokszor igazolható egyes területrészek másodlagossága (felhagyott szőlő vagy gyümölcsös), de a legértékesebb másodlagos területeken a mai vegetáció újratele- pülése a környezeti hatásoknak (lepusztult sziklás felszínek vagy sekély tápanyagszegény talajok) köszönhetően a környező területek természetes flórájából történt. A Szársomlyó-hegy déli lejtőjének kizárólag geológiai, hegységfejlődési okokból kialakult kopárságáról alkotott nézetet egyre több körülmény befolyásolni látszik.
