Gál Éva szerk.: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53. (2008-2015) (Pécs, 2015)
TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK - Kincses Károly: Regensburgtól Sulináig és vissza. Eilingsfeld János hajóskapitány fotográfiai hagyatéka a 20. század első feléből
208 A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (2015) útján Kubában, Venezuelában és Mexikóban fényképezhessen. Ezeken a helyeken fotog- rafált nem több mint száz felvételt, s aztán soha többé nem nézett fényképezőgép mattüvegére hátulról. Hasonlóan csak egy dologra fókuszáltak, jobbára az általuk agyonlőtt állatok tetemét fényképezték az ismert és híres vadász-fotósok, Kittenberger Kálmán vagy Széchenyi Zsigmond. De hozzájuk hasonlóan járt el mondjuk a harmincas években Kálmán Kata, Sugár Kata is, akik szinte csak arcokat vettek célba keresőjükkel, s mutatták meg az arcokon keresztül a sorsokat. És sorolhatnám még. Ezek az egy húron pen- dülő, egységesnek mondható életművek valódi csemegét jelentenek a fotómuzeológusnak. Eilingsfeld is ilyen egytémájú fotográfus volt, még ha első látásra nem okvetlenül tűnik olyannak. A fényképező hajóskapitány Élete nagy részében az Európa tucatnyi országát összekötő Dunán hajózott, s míg lassan araszolt hajójával ár ellen Gáláétól Belgrádig és tovább, volt ideje elgondolkodnia az eltérő kultúrájú, más és más gazdasági, történeti körülmények között kialakult és regnáló népek közti egyezéseken és különbözőségeken. Szerencsénkre nem csak nézte, hanem valamennyit ebből meg is örökített. Magyar, bolgár, román, szerb, bosnyák, német és még ki tudja hány náció férnek meg békésen a fotóin. És első pillantásra bármilyen furcsán hangzik is, életművének legfontosabb része egy nem Duna-menti városban, Pécsett található, méghozzá a Janus Pannonius Múzeum Történeti Osztályának archív fotógyűjteményében. Ők őrzik Johann Eilingsfeld hajóskapitány fotográfiáinak, üvegnegatívjainak, albumainak, naplóinak, dokumentumainak, leveleinek sokaságát. A kapitány különböző beosztásokban és különböző hajókon szolgálva több százszor tette meg az utat Regensburgtól a Fekete-tenger melletti Sulináig, mint az Első cs. kir. szab. Duna Gőzhajózási Társaság (DGT) alkalmazottja. És természetesen útjain gyakran fényképezett, így hozva létre egy mind számarányában, mind az ábrázoltakat tekintve jelentős gyűjteményt. Nem volt művész, de megtanult fényképezni, általában jó gépekkel, jó anyagokra dolgozott, s gondot fordított a viszonylag precíz adatolásra is. Hátramaradt irataiból, levelezéseiből, negatívjai tárolózacskóinak felirataiból úgy tűnik, rendkívül precíz ember volt. Salamon Gábor, életművének egyik kutatója megerősítette ezt: „ Valóban nagyon akkurátus és precíz volt. Vannak tőle származó könyveim, amelyek első oldalain a vásárlás helyszíne, dátummal és árral van feltüntetve, valamint kétféle pecsétje volt, német és magyar, amit rányomott az első és hátsó oldalra. Hihetetlen, de volt még egy pecsétje, amit minden könyvének az utolsó lapjára rányomott: 'gelesen ’ azaz elolvasva Foglalkozzunk kicsit az életrajzával is. Mözsön született, Tolna megyében, 1877. január 8-án, és Dunaszekcsőn hunyt el 1967. október 28-án. Mözs (németül Mesch vagy Mötschau) 1989-ig önálló község volt, mostanában már csak Tolna város része. Aki keresi, az a Duna jobb partján tegye, Szekszárdtól kb. 11 kilométerre. Lakossága még most is vegyes, messziről idekerült svábok, felvidéki szlovákok, magyarok egyként lakják. Schwarzwaldból, Wüttembergből, Thüringiából, Bajorországból érkeztek ide betelepülők a XVIII. század elején. Eilingsfeld Johann is egy Majna mellől származó sváb paraszti családból származik, nem véletlen, hogy az anyjával, Anna Eilingsfelddel való összes levélváltása német nyelven történt, de természetesen hibátlanul írt és beszélt magyarul is. Apja, id. Johann Eilingsfeld a helyi temetőben nyugszik, fia egyik fényképén jól olvasható a sírkereszten a neve. Amikor a hajóssá lett ifjabb Johannák a hajóival történt eseményekről kellett hivatalos beszámolókat, jelentéseket írnia, pont olyan jól
