Gál Éva szerk.: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53. (2008-2015) (Pécs, 2015)
TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - Dénes Andrea: A Villányi-hegység táj használatának történetéhez. Tájhasználat a 20. századig, nagyharsányi területtörténetek botanikai megközelítésből
A Villányi-hegység tájhasználatának történetéhez 15 fellelhetők. Az út a Pécsről, Siklóson keresztül a Szársomlyó tövében (Nagyharsány) álló római városhoz, majd Eszékre vezetett. A villányi Templom-hegy ma védett dolo- mitbányáját a római korban már művelték, az oda vezető út maradványait is megtalálták a régészek. A nagyharsányi Szársomlyó oldalában ma is látható teraszos művelés a történészek szerint, minden bizonnyal szintén római eredetű. Gyümölcs és szőlőskertek lehettek az akkori teraszokon, hasonlóképpen a mai a műveléshez. régészeti ásatások Nagyharsánynál egy római ház és gazdaság maradványait tárták fel, amelynek hajdani gazdája oltárt állíttatott házi szentélyében a bor istenének, s a felirat tanúsága szerint, 400 arpenis (kb. 40 hektár) földön telepített szőlőt fiának Venatusnak nagyszámú rabszolgáinak segítségéveié' (Halász in Lajber 1995) A rómaiak bukása és távozása utáni népvándorlások idejéből kevés információja van a történeti irodalomnak, így a tájhasználatra sincsenek igazán utalások, de tudható, hogy a népvándorláskor népei is megtelepedtek a térségben, és „...hogy a rómaiaktól megkezdett szőlőtermelés folytatódott, onnét lehet következtetni..., hogy Sz. István királyunk a Vasas-hegyi vagy a Pétsvárad-aljai Apátságnak még 110 szőlő munkást (Vinitores) és 6 kádárt ajándékozott" (in Lajber 1995). A Szársomlyó-hegy csúcsán álló várat - ma csak egy várfal részlet látható - a 13. században a tatár támadás megismétlődésétől félve építették; 1543-ig említik a történeti források (Szita 2000). A tatárdúlást követően pedig a magyarság elsősorban a várak (mint a hegységben Siklós és Szársomlyó vára), illetve azok védőövezeteiben művelt szőlőt. IV. Béla király 1249-ben, a szársomlyói vár adományozó levelében említi Harsány határát a szőlőkkel. A tatárjárást követő évszázadokból fennmaradt iratok, - mint például Villányi Pálfía Márton és László birtokfelosztó határjárási irata 1352-ből - mind említik a villányi szőlőket, s ezzel a művelés folyamatosságát tanúsítják (Laposa - Dékány 2001). A középkorban a szőlők jelentősége pedig biztosan nagyobb volt, hiszen „..több oklevél alapján is bizonyítható, hogy a villányi- hegyvonulatot, kezdve Villánytól egészen Zaut-ig (Szava) - beleértve Gyűd, Thurult, viszlói és mánfai határát, a régi római kövesútig - szőlő borította." (Lajber 1995). A török megjelenéséig, az 1540-es évekig a vidék területén falvak sűrű hálózata alakult ki. Egy 1469-es adóösszeírás 29 falut sorol, ez jóval több a mainál. A török hódoltság alatt sok falu elnéptelenedik, és több a 150 éves török uralom után sem épül újra (pl. Göntér, Csokma, Guri, Batotsa, ma már nem létező falvak is szerepelnek a Siklósi Uradalom 1700-as térképén7). A sok elpusztult település mellett, Nagyharsány helyzete a hódoltság alatt különleges, mert befogadóként, menedékként, szinte az egyetlen település a hegységben, melynek lakossága a török időkben nem csökkent, hanem nőtt. A szőlőtermesztés pedig a - bort vallása tiltása miatt elvileg nem fogyasztó - törökök megszállása alatt sem szűnhetett meg a térségben, ennek ugyanis ellentmond, hogy a töröknek igen sok település borban adózik (Lajber 2000). A török korban a térség török hűbérbirtok, Nagyharsány fő jövedelme pedig a marhatartásból származott (Szita 2000). A térségben a lakosság számát rögzítő adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a Harsány-hegyi csata (1687. augusztus 12.) után következő fél évszázad a lakosság otthonkeresésének időszaka volt. A hegység lakossága 80%-kal csökkent, a szabad földterület foglalásának állapotára jutott. Ezt a korabeli tájat ábrázolja a Lajber (1995) által közreadott képsor: Lutz Konrád Villány mellett legelőt, gémeskutat, otthonkereső, sátra- zó vándorlókat ábrázol (Lajber 1995). A Harsányi-hegy északi lábánál (a mai villányi szőlők területén) a török idők után legelők terültek el gémeskutakkal, a településen még csak néhány hold szőlő volt (Rúzsás 1964). A falvak török utáni tragikus helyzetét Bádeni Lajos őrgróf jelentései is megerősítik: „E vidéken semmi termést sem lehet kapni, 1A Siklósi Uradalom térképe 1700-ban (Országos Széchenyi Könyvtár, kéziratos térképtár TK 2145).
