Gál Éva szerk.: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53. (2008-2015) (Pécs, 2015)
TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK - Gerner Zsuzsanna: Memoriae causa - emlékül: Szövegszerkesztés, témaválasztás és normaorientáltság a 18-19. század fordulójáról származó két emlékkönyvben
152 A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (2015) sában és/vagy a nyelvhelyességi normák követésében. A vizsgálat alapjául két látszólag ellentétes nyelvészeti koncepció szolgált: az egyik a nyelvi variánsokat rendszemyelvé- szeti megközelítésben, a másik a kommunikációs praktikákat a nyelvhasználat oldaláról vizsgálja. Itt arra látunk példát, hogy a nyelvi változatosság vizsgálatában a nyelvi variáns és a kommunikációs praktika fogalmai és az ezekhez kapcsolódó elemzések perspektívái összekapcsolhatók. A nyelvi variáns, mint teoretikus koncepció, nyelvi formák szisztematikus és normatív együttes alkalmazását jelenti. Leírásával egy adott nyelv (vagy annak variánsa) rendszerébe nyerünk betekintést vagyis abba, ami a grammatikai normának megfelel és a nyelvi variációnak részben gátat szab. A nyelvi variáns sokféle lehet. Vannak olyan nyelvi variánsok, pl. dialektusok, vagy rétegnyelvek, melyek kauzális módon köthetők pl. a nyelvhasználó földrajzi, ill. szociális környezetéhez, és vannak olyan nyelvi variánsok is, melyek finális módon köthetők az adott nyelhasználati színtérhez, ill. szituációhoz.4 A nyelvhasználók és a nyelvi variánsok közötti viszony sokféleképpen modellezhető. A szakirodalom részben nyelvi predesztinációról beszél, részben az egyén multilingvis kompetenciájáról, azaz egy adott nyelv több variánsának ismeretéről, amely a variáció lehetőségét kínálja. A variáció a nyelvben mindig azt jelenti, hogy valamit másképp is ki lehet fejezni, ezért a variációk leírása a választási lehetőségek, illetve a választás eredményének a leírását is jelenti. A variáció a nyelv minden szintjén jelen van, azaz a fonetikai-fonológiai, morfoszintaktikai, lexikai-szemantikai szintek mellett természetesen a pragmatikai kompetencia és a textuális koherencia szintjén is. Tény, hogy a bizonyos szituációkkal, kommunikációs műfajokkal korreláló nyelvi jegyeket a rendszemyelvészeti megközelítés mellett a nyelvhasználat perspektívájából is szemlélhetjük. Ebben az értelemben a kommunikációs praktikák koncepciója, mely alapvetően nyelvhasználat orientált, kvázi kiegészítése lehet a nyelvi variánsok rendszernyelvészeti leírásának. A kommunikációs praktika fogalmát a nyelvészetben és a kommunikációtudományban több értelemben is használják. Általában a nyelvhasználat olyan egységeit értik alatta, melyek a rendszemyelvészetben a mondat szintje fölött helyezkednek el. Nyelvészeti kontextusban inkább a beszélt nyelvre vonatkoztatják, de egyes definíciók szerint az írott nyelvi változat is ismer kommunikációs praktikákat.5 A kommunikációs praktikák koncepciója interaktív, tehát a beszélőn túl a kommunikáció recipiensét is figyelmébe veszi, a nyelvhasználat formai és tartalmi szempontból tipizált elemeit pedig az emberek szociális viselkedésnormáiban megjelenő rutinszerű eljárások eredményének tekinti. Az olyan praktikákat, mint például vendégek fogadása, vagy rendelés leadása stb. a tipizáltság, a mintaszerűség és az újrafelismerhetőség jellemzi, azaz nem kell őket minden alkalommal újra konstruálni. A kommunikációs partnereknek mégis lehetőségük van arra, hogy az előre megszabott sémákat más-más kommunikációs funkciókkal töltsék fel. A kommunikációs praktikák és műfajok ezen túlmenően szociális különbözőségeket mutatnak, függhetnek a nyelvhasználók életkorától, nemétől, iskolázottságától, de egy adott beszédhelyzet formális vagy informális jellegétől is. A nyelvi diskurzus hagyományainak manifesztációi tehát különböző mértékben és mennyiségben állhatnak az egyes nyelvhasználók rendelkezésére, azaz a repertoár, amely a variáció lehetőségét kínálja a szöveg szintjén, egyénenként, de szociális csopor4 Halliday M.A.K. 1978. csak az előbbieket nevezi nyelvi variánsnak, utóbbiak esetében regiszterről beszél. 7 Günther - Luckmann 1988. pl. kommunikációs műfajokról beszélnek, melyeket a társadalomban a rekur- rens kommunikációs helyzetek, problémák előre meghatározott, ismétlődő és megtanulható megoldásaiként jellemez, amelyeket az emberek szocializációjuk során megtanulnak.
