Gál Éva szerk.: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53. (2008-2015) (Pécs, 2015)
RÉGÉSZET - Kohári Gabriella: Kísérleti régészeti tevékenység a visegrádi Királyi Palota magánkonyhájában
126 A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (2015) A visegrádi királyi palota A 14. században, és a 15. század első éveiben az ország hivatalos királyi székhelyének szerepét betöltő Visegrádon a királyi palota, Károly Róbert-kori előzmények felhasználásával, I. Lajos és Zsigmond király uralkodása alatt épült ki. A 15. század közepén a város hanyatlásnak indult, Mátyás figyelme csak az 1470-es években fordult Visegrád felé. 1476-tól a palotát átépítették, de ekkor már nem királyi székhelynek, hanem csak egy vidéki rezidenciának számított. Hunyadi Mátyás az 1470-es évek közepétől újíttatta fel a palota épületét, ami építészeti és régészeti szempontból is egy markáns, új periódust jelentett. A korszak régészeti anyaga jól elkülöníthető a korábbi időszakokétól, így alkalmas arra, hogy egy különálló egységként elemezzük. Mátyás halála után csak kisebb renoválások történtek, Szapolyai János 1539-es visegrádi tartózkodása alatt. Visegrád 1544-ben török uralom alá került, így a vizsgált anyag záró dátumaként az 1539-es év adható meg (Búzás 1990: 30-31., 44., 1994: 116-117., 2008: 149., Búzás - Laszlovszky 1995: 19., Búzás - Lővei 2001: 33., Búzás - Mészáros 2008: 82-84., Búzás - Orosz 2010).2 A középkori / reneszánszkori étkezési kultúra kutatásának forrásai Receptek, szakácskönyvek Bár hazánkban a vizsgált időszak intervallumát tekintve nem bővelkedünk írott forrásokban, a 16. század során számos olyan feljegyzés keletkezett, melyeket fenntartás nélkül alkalmazhatunk a korábbi időszakra vonatkozóan is. Az ételkészítés folyamatához nem elengedhetetlenül szükséges, de a reprodukálha- tóvá tétel szempontjából fontos ételreceptek Nyugat-Európában már a középkor kezdetén megjelentek különféle kódexekben, a 14. századból pedig már szakácskönyveknek tekinthető kéziratos gyűjtemények maradtak fenn Angliában, Franciaországban, Németországban (M. Weiss 2004: 90, 266-267., Snodgrass 2005). Itáliában pedig e századból összesen tizenhárom olasz nyelvű ilyen jellegű kézirat ismert (Benda 2004: 17.) Európában a nyomtatás kezdetéig a legbefolyásosabb szakácskönyv a római korból áthagyományozódott Gaius Apicius: De re coquinaria című műve volt (Apicius 1996). A szakácskönyv olyan szakácsok számára készült, akik már ismerték az ételkészítés fortélyait, hiszen az ételek elkészítésének leírása során nem, vagy csak elvétve utal a szerző mennyiségekre, mértékegységekre. A középkori szakácskönyvekre is ez volt a jellemző. A legelső nyomtatott szakácskönyv Itáliában készült (Snodgrass 2005: 268.), melyet csak kis lemaradással követett az első, Németország területén megjelent recepteskönyv, melyet 1485-ben adtak ki (Pálffy 2004: 1005-1102.). A 16. században 2 Kutatási célként a klasszikus forrásfeldolgozáson túl, az ételkészítés helyszínének vizsgálata (a konyha és kiegészítő helyiségek), kutatástörténete, a tárgyi leletanyag szisztematikus analízise, valamint a konyha berendezésének ismertetése szerepelt. A tanulmány legfontosabb eleme, a kísérleti régészeti fejezet, melyet egy előzetesen meghatározott szempontrendszer alapján végeztük. Munkám célja, hogy a téma szakirodaimát és különböző típusú forrásokat felhasználva, komplex módon dolgozzak fel egy jól körülhatárolható leletanyag- együttest, így az írott kútfőket: a korabeli krónikákat (Bonfíni, Galeotto Marzio) követjelentéseket (Borsa 1943: 13-53.), leírásokat, inventáriumokat, számadásjegyzékeket (Nyáry 1870a: 275-290., 1870b: 355-370., 1870c: 661-689., 1872a: 287-305., 1872b: 355-376., Kovács 1992) szószedeteket, szótárakat, okleveleket (Finály 1892, Szamota 1894, 1896, Melich 1898, 1906, 1912, Berrár Károly 1984, Szamota -Zolnai 1902-1904 stb.), irodalmi alkotásokat és nem utolsó sorban a receptgyűjteményeket.
