Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52/2 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Gábor Olivér: Kr.e.

rémből kinyúló kiöntőcsőr és a perem hátsó, alacsonyabb részéből kiinduló fül. Ez a fül az I. csoportnál legtöbb esetben a perem fölé nyúlik, míg a II. csoportnál ez csak ritkán jellemző. Az I. csoport edényei nyúlánkabbak, a II. csoportéi nyomottabb gömbhasúak. Az első csoport festett díszítésére a körbefutó sávok jellemzőek, a II. csoportnál a sávok mellett térkitöltő és geometrikus díszítés is. Szicíliában szintén a Kr.e. 8-7. század fordulójáról ismert kezdetleges aszkosz formájú, felhúzott kiöntőjű edény Morgantina 6. sírjából (ALLEN 1972-73 158). Szlovéniában Sticna lelőhelyen etruszk importként(?) a Kr.e. 7. század 2. felére datálható bronzedény ismert (KROMER 1986 5). Összefoglalás Összegezve tehát, az őskori edényeken felbukkanó profilálódó, kinyúló kiöntőcsőr két hullámban jelent meg Délkelet-Európa és Közép-Európa őskorában. Legelőször a késő rézkori Kis-Ázsiában (esetleg attól délkeletre) jelentkező proto-oinochoé jelleggel, mely aztán a bronzkor folyamán jutott északra úgy, hogy Magyarország területén a kiöntőcsőr kiképzésének már csak halvány, véletlenszerű és szórványos nyomai vannak. A második hullámot az archaikus-antik helladikus eredetű oinochoé típusok jelentették a korai vaskorban. Ez utóbbiak ismerete több módon is eljuthatott Szajkig. Az első útvonalon az itáliai etruszkizáló hatások Szlovéniában való jelenléte valóban kimutatható. Azonban az itáliai bronz oinochoé-k Alpok és Alpok fölötti elterjedése (JACOBSTHAL-LANGSDORFF 1929, BOULOUMIÉ 1973, KIMMIG 1983, KROMER 1986 23, VORLAUF 1997 139) mely az Kr.e. 500 körültői éppen gyarmati görög, föníciai és lassan római szorításban gyengülő etruszkok új, északi kapcsolatokat kereső kereskedelmi próbálkozásainak köszönhető - megmutatja, hogy DélnyugatMagyarországon, Baranya megyében itáliai hatásra már kevéssé számíthatunk, még akkor is, ha egyébként szicíliai (SZILÁGYI 2006) vagy etruszk (SZILÁGYI 1954, 1961) eredetűnek feltételezett áruk szórványosan előfordulnak a Dunántúlon. A bronzkor végi vénét hagyományú bronz ciszták és szitulák magyarországi hatása a Kr.e. 5. századra pedig már kevéssé érzékelhető, vagyis a szajki forma elterjedése nem az adriai és itáliai kereskedelmi utakhoz kapcsolható. A görög áruk és edényformák Nyugat-Magyarország felé való terjedésének vaskori útvonala kimondottan a Nyugat-Balkánon át képzelhető el az archaikus korban a Kr.e. 6. századig. Alföldi András elméletét - mely részben a Fekete-tenger-menti görög gyarmatokról eredezteti a Tisza forrásvidékénél előkerült darabokat (ALFÖLDI 1934 6) - Szilágyi János György a Dunántúlra kevéssé tartja érvényesnek, mivel ott már nem a ponthusi, hanem inkább a korinthoszi áru uralkodik. Leletek híján ugyanígy elveti a Vardar-Morava völgyében az észak-déli kapcsolat lehetőségét, bár jól látja, hogy itt korábban a bronzkorban még élénk kereskedelem folyt. Helyettük a szombathelyi Kr.e. 7-6. századi leletek egy részének útvonaA Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 77