Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52/2 (2005-2007) (Pécs, 2008)
Anghy András: Egy kezdet kezdete (A „Vihar a Nagy Hortobágyon" keletkezéstörténetéhez)
nítik, ennek megfelelően törekszik Csontváry is, hogy a Hortobágy eszenciáját, térbeli lényegét egyetlen képben megragadja és rögzítse. Remekművet létrehozva kiemelje a motívumot az időből, s dinamikáját legfeljebb a természet időtlen, mert mindenkori változásainak rendelje alá. 1 1 De bármennyire is úgy tűnik - s ebben Csontváry műve csak az egyik legjobb példa mégsem illusztrációról van itt szó, mely egy előzetesen megformált politikai tájképet utólag ábrázol, vagy éppen interpretál a képzőművészet eszközeivel. Mert mindennek ellenére a festmény nem valami rajta kívülit reprezentál. Az ábrázolás - az autonóm műalkotás identitásának megfelelően - nem válik el az ábrázolttól, a téma egyszerre tapasztalat és annak értelmezése is. Mindezt Simmeltől tudhatóan maga a tájfogalom is jelzi. 1 2 A táj az elhatárolás aktusával jön létre, melyet - s ez Simmelnél nem kap hangsúlyt - változó történeti-teoretikus feltételek határoznak meg. Egy „bonyolult kulturális folyamatba" ágyazódó szellemi tett - mely a megszakítatlanul áramló organikus természetből kiszakít egy darabot, rögzíti és idealizálja - teremti meg a tájat. 1 3 Ehhez a művelethez szükség van egy fogalomra, mely a természet egy szeletét egységgé formálja. Az európai kultúrtörténetben a táj fogalmának és a tájkép önálló műfajának létrejötte egyidejű folyamat. Eredeténél annak a XVII. századi németalföldi polgárnak a pillantását érhetjük tetten, aki a tengertől visszavett földet mint heroikus munkájának alkotását a valóságban és szobájának falára kiaggatott festményeken territoriális öntudatának kifejezőiként szemlélte. 1 4 A tájfogalom itt egyrészt összekapcsolódik egy látens, a XIX. századit megelőző nemzetfogalommal, mely a táj észrevételének diszpozícióját meghatározza, másrészt a természet átalakítása, valamint ábrázolása egybejátszó tájalkotó tevéA XIX. században létrejött képzőművészeti remekmű fogalmának egyik legfőbb paradigmája Raffaello festészete volt, s nem véletlen, hogy Csontváry előtt is az ő példája lebegett, melyet óriási ambícióval akart túlszárnyalni. Ez a paradigma olyannyira közkeletűvé vált, hogy az Alföld egyik első irodalmi felfedezőjének, Gál Józsefnek „Az Alföld képe" című, 1836os karcolatában is, mint a táj megjelenítésének egyedül méltó művészi kvalitása bukkan fel. Aki ábrázolni akarja ezt tájat, „[az] Raphaelként tudjon az egyszer vászonra elragadó bájú lényeket önteni; mert itt hol az ember nagyságát semmi sem korlátolja, amit teremt, az is ezen szabad nagysághoz illő legyen [...]" (Idézi Albert Réka: „Te a magyarnak képe vagy...", lm. 85. o. 1 2 Vö. Georg Simmel: A táj filozófiája. In. Uő: Velence, Firenze, Róma / Művészetelméleti írások, Budapest, Atlantisz, 1990. (ford. Berényi Gábor) 99-110.o. „A »bonyolult kulturális folyamatok« mintegy beépülnek az érzésekbe, második természetükké válnak, s történeti feltételezettségükben is közvetlen viszonyba lépnek a természettel, ami különbözik a történelem egy más pontján megjelenő - az átélő alany számára ugyancsak közvetlen - érzéstől." Id. Kisbali László: A modern esztétika születése és a hegymászás szelleme (Töredék), In. Buksz 2009. Nyár 136-137. o. Az Alföld nemzeti tájképének XIX. századi létrehozásában is szerepet játszott ez a territoriális öntudat. Gaál József fentebb idézett karcolatában (Id. 11. jegyzet) így ír: „így tova minden azt hirdeti az embernek, hogy ő a földnek ura, mely csak azért terül el lábai alatt, hogy fölszántsa, élelmet teremni kényszerítse. S dobogó ménjével rajta elvágtasson." Idézi Albert Réka: „Te a magyarnak képe vagy..." im. 84. o. 228 A Janus Pannonius Múzeum Evkönyve
