Vándor Andrea szerk.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 50-52 (2005-2007) (Pécs, 2008)

Ferkov Jakab A mohácsi halászat változása

kender volt, amit szurokkal bekenve tartósítottak. A varsákat a ki- és befolyásokba rakták le — pl. a Kanda-fok beömlésénél— és volt egyszárnyas és kétszárnyas, sőt szárny nélküli változata is. A legjobb varsakészítő a Mohácsi-szigetben a cica Mija Tosin volt. Kisebb, 4-5 m-es húzóhálókat is készítettek. Ezeken, felül a párák házilag készült fakarikák voltak, az ólmokat szintén házilag öntötték ki. Öntőformának nádat használtak. A húzóhálót nagyobb pocsolyákban alkalmazták. A húzóhálók mellett tolóhálóval is halásztak. Ez a víztől, vízmedertől függően kb. 1m magas és 3 m széles háló volt. A két széle karóra volt kötve és ezt a szerszámot a vízben függőlegesen tartva, keresztbe haladtak az árkokban egyik parttól a másikig. A parthoz érve kiemelték és a szárazra dobták a megfogott halat. Akárcsak a húzóhálós halászat, ez is két embert igényelt. Különleges szerszám volt az ún. hajderkutya. Ez egy kb. 1 m x 50 cmes vaskeretből állt, amelyre egy zsákszerű hálót kötöttek. A keret felső végére egy minimum 4 m hoszú nyelet erősítettek. Ennek az eszköznek a vaskeretes végét olymódon dobták be a vízbe, mintha kapálnának vagy gereblyéznének és a nyél segítségével a zsákot a megfogott hallal együtt partra húzták. Nymodon általában hínáros, vizinövényes helyeken halásztak. Nem volt ritka a 4 kg-os halfogás sem ezzel a módszerrel. Gyakori volt az eresztővel (erestov) való halászat is. Az eresztő egy zsinórra erősített, több horogból álló szerszám volt. A zsinóron kb. fél méterenként voltak a horgok elhelyezve és akár 30-40 horog is követhette egymást. Ezek a horgok lehettek nagyobb méretűek és lehettek kisebbek is. A nagyobb méretűeket csali nélkül alkalmazták és olyan helyen tették kersztbe a vizén ahol mozgott a hal. Ez elég drasztikus halfogási mód volt, mert a horgok a halakon gyakran igen durva sebet is ejtettek és ha a hal le is akadt valahogy, a sérüléseibe pusztult bele. A kisebb méretű horgokra viszont csalit helyeztek és főleg a Rihatavon halásztak vele. Ezt este rakták ki és kora hajnalban mentek a zsákmányért. A csali többnyire giliszta volt. Természetesen az ismertetett „paraszthalászati módok" tiltottak voltak, a hatóság üldözte, ezért ezek többnyire az éjszakai, a koraesti vagy hajnali órákban történtek, amikor nem jártak a „zsandárok". A szigeti tanyákon mindenhol tartottak ún. csúnt, csunukot, ami egy fatörzsből kivájt úszóalkotmány volt. Hossza változó, a szélessége pedig kb. 80 cm volt. A nagyobbaknál középen egy összetartó rekeszt is kialakítottak. Anyaga általában fűzfa. A fogott zsákmányt hazavitték, de általában a szomszédoknak is jutott belőle. Nem volt ritka, hogy a malacokat is apróbb hallal etették, de ezzel vigyázni kellet főleg a hízóknál, mert a sok hal megárthatott. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1 124