Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)
Néprajz - Mód László: Báránylesen Hosszúhetényben
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002 1 221-230 1 Pécs, 2003 | Báránylesen Hosszúhetényben MÓD LÁSZLÓ „és te úgy függsz e televény előterében, akár egy gyümölcs Holott ember vagy, holott ember voltál útszéli Isten" (Pilinszky János: Igen, a lomb) A Mecsek keleti részén fekvő Zengő-hegy (682 m) a környékbeliek számára mindig is megfoghatatlan természeti képződménynek tűnt. Napjainkban is számtalan történet él a Zengő tündéréről, Miklós vitéz váráról és a hegy gyomrában rejlő kincsekről. A Vas-hegy - ahogyan a középkori oklevelek említik - a környező falvak vallási életében is fontos szerepet játszott. Néhány száz méterre a Zengő hegy csúcsától, a Hosszúheténybe vezető gyalogút mellett áll egy magányos feszület. Biztosan sok természetbarát megfordult már e közismert kirándulóhelyen, de valószínűleg elkerülte figyelmüket a hatalmas fák közt megbúvó kereszt. A szakrális emlékhez kapcsolódó hagyományokról Bálint Sándor a Karácsony, húsvét, pünkösd című munkájában is megemlékezik. 1 1995-ben hallottam először a Zengőn álló feszülethez kapcsolódó húsvéti népszokásról, amit a faluban báránylesként emlegetnek. Több éves intenzív, gyűjtőés kutatómunkát követően a szokásról készítettem szakdolgozatomat a József Attila Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén. A vizsgálódást 1998. után is folytattam, melynek köszönhetően öt éven keresztül sikerült megfigyelnem a rítus alakulását, változását. Tanulmányomban eddigi kutatásaimat összegezve, a szokás elemzésére teszek kísérletet. A vizsgálódás során számos adatgyűjtési technikát alkalmaztam. 1996. óta minden esztendőben részese voltam az eseményeknek. Megfigyeléseimet utólag rögzítettem, jónéhány alkalommal magnófelvételeket is sikerült csinálnom húsvét hajnalban. A résztvevőkkel és a falu lakóival készített interjúk elsősorban az egyéni szokáskép, valamint a szokáscselekmény egyedi, személyes vonásainak feltárására irányultak. Az írásos források közül a Hosszúhetényben és a Püspökszentlászlón őrzött História Domust tanulmányoztam. A feljegyzésekben többször szerepel a Zengőn álló feszület, sőt az 1940-es évek végéről még a szokásról is megemlékezik az egyházi krónika. A rítus egyes mozzanatairól az elmúlt öt év folyamán jónéhány fényképfelvételt készítettem. 1997-ben a mostoha időjárási viszonyok ellenére videoszalagon is megpróbáltam rögzíteni az eseményeket. Rítus, szimbólum, szokásmodell David Kertzer Clifford Geertz kultúra-meghatározásának segítségével a rítust a szimbolizmus szövetébe burkolt cselekvésként értelmezi. Az állandósult, ismétlődő cselekvésformáktól a rítust tehát a szimbólumok használata különbözteti meg. A jelképek alkotják a rituálék tartalmi részét, ezért jellemvonásaik és használatuk módozatai magáról a rítusról is alapvető információkat hordoznak. 2 A szimbólumok a rítus legkisebb szerkezeti elemeinek tekinthetők. Esetükben a jelölő és a jelölt közötti viszony valamiféle hasonlóságon alapul, amelyet a kultúrába ágyazódó asszociációs kapcsolatok hoznak létre. Christel Lane Kertzerhez hasonlóan a szimbólumok segítségével próbálja meg értelmezni a rítus fogalmát. Minden olyan stilizált, ismétlődő, társadalmi viselkedésformát rítusnak tekint, ami a szimbolizmuson keresztül bizonyos társadalmi kapcsolatokat és viszonyokat fejez ki. 3 Victor Turner szimbólumnak tekinti egy adott rituális szituációban előforduló tárgyakat, cselekményeket, gesztusokat és térhasználati formákat. 4 A jelképek egy közösség rendszerében különböző értékeket közvetíthetnek, cselekvésre ösztönözhetnek és viselkedésmintákat írhatnak elő. A szimbólumok által generált viselkedésformák pedig identitásmintát nyújthatnak a közösség tagjai számára. 5 Egy-egy közösség ünnep alkalmával meghatározott szabályok szerint szervezi meg a térstruktúrát. Nyilvános térformák kapnak ilyenkor nagyobb hangsúlyt, mivel a térhasználat a társadalmi élet, a nyilvános kommunikáció részének tekinthető. A rítusoknak, szokásoknak két alapvető proxemikai szabályszerűsége figyelhető meg. Az esemény lezajlása során folyamatosan keveredik a valóságos és a szimbolikus tér, a cselekmény előkészítésének, lezajlásának és befejezésének a tere pedig világosan elkülöníthető egymástól. 6 Mircea Eliade szerint a vallásos ember számára a tér nem egynemű: törések és szakadások találhatók benne. A szent térhez mindig valamilyen hierophánia kapcsolódik: rajta keresztül tör át a szentség, amely kozmikus környezetéből bizonyos területeket kiemel és minőségileg megváltoztat. 7 Bartha Elek a szent és profán tér szembenállását felhasználva elemzi a népi vallásosság idő- illetve térhasználatát. A vallás és a környezet kölcsönhatásának legfontosabb kellékei a tér szakrális objektumai, (templom, határbeli és út menti keresztek, harangok, kápolnák, lakószoba kultikus tere, temető) Egy közösség letelepedésekor egyfajta világalapítást hajt végre, a vallási objektumok pedig a környezet szakralizációjának eszközei, a tér inhomogenitásának hordozói. A világot átható szentség bennük mint konkrét térelemek-