Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Néprajz - Ferkov Jakab: Száz év a mohácsi busójárás történetéből, a helyi sajtó tükrében (1883–1942)

192 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) E farsangi bohóckodás a nép száján élő hagyomány szerint még azon szomorú korszakból datálódik, a mikor a mohácsi vész után a török uralta hazánkat... ...Egyszer azon gondolatra jöttek, hogy búvóhelyükről a nagy terjedelmű Margitta-szigetből állati bőrökbe öltözötten, fejükön az ökör-, farkas-, medve fejekhez hasonló fából kifaragott s különféle szinekre festett lárvákkal, az állati hangokat utánzó orditással fogják éjnek idején megrohanni a harácsoló törököket... Az ilyen és hasonló rémes jeleneteknek már sok gyermek és gyönge idegzetű nő esett áldozatul s ideje volna valóban az ilyen embertelenséggel járó mulatságokat betiltani, vagy legalább megszorítani s a kihágást elkövetőt példásan megbüntetni... De nemcsak a törvény szigora alkalmazása szükséges e nálunk divatossá lett álarc alá bujt gonoszok megbüntetésére, de társadalmi utón is oda kell hatni, hogy e szégyenítő, sok veszélyt okozó farsangi mulatság az ujabb, nemzedék által megutáltassák, sőt még emléke is kitörőitessék..."

4 A tudósítás hangneme jól érzékelteti, hogy ekkor e farsangi szokást még hogyan ítélték meg. Most pedig nézzük meg, hogy hogyan ítélik meg a busójárást közel hatvan évvel később, 1942-ben: Mohácsi Hírlap (továbbiakban: MH.) 1942. „Nézzük csak, milyen volt 50 év előtt is az utolsó farsang és busójárás? Farsang idején esténkint kürtjeleket hallottunk. Ezek a kürtök leginkább fakürtök voltak, amelyek tulajdonképpen havasi kürtök és felvidéki eredetűek. Az egész farsang alatt esténkint a réz és fakürtök ijesztgették a félősöket. Utolsó farsang előtti csütörtökön volt a kisfarsang, amikor a sokac iskolás fiúk álarcot öltöttek és abban játszottak. Farsang utolsó vasárnapján minden házban fánkot sütöttek s az ijesztő álarcos férfiak vízhordó rudakkal (obrenica) fölfegyverkezve járták az utcákat, a kapukat, kerítéseket döngették, nagyokat kurjantottak és leginkább azt kiabálták „bau" és közben (Gólya, Hosszú, Tomori és Bakács utca találkozásánál) a busótér felé igyekeztek. Egyesek réz vagy fakürtöt vittek és kürtöltek. De gyakori volt a cifra, sokágú buzogány is. Az utcákat lárma és zaj, meg zene töltötte be. A busók a tér közepén gyülekeztek, tambura szóra táncoltak és míg azt kiabálták, hogy „bau", erejüket összemérték és a kürtöléssel is versengtek. Az erőmérkőzés úgy történt, hogy az egyik behajlította jobb karját, a másik meg azt kiegyenesíteni akarta. A busó teret kurjantás töltötte be, amit élénkített a Jankelék" szereplése... A jankele hamus zsákot vitt vállán, illetve annak csak negyed része volt hamuval töltve. Ezeket a zsákokat a rendőrök és csendőrök ellenőrizték, hogy nincs e benne kavics, vagy kő? Bizonyára szomorú előzményei voltak ezen vizsgálatnak. A jankelét a fiúk csúfolták, azt kiabálták utána: „áinc, с váj, jankele gri...". A jankele ment elül, egyedül, a fiuk meg utána csoportosan. Időnként a jankele a hamus zsákot a fiúk közé dobta, hogy eltalálja őket. A fiuk meg azon virtuskodtak, hogy a közéjük dobott zsákot felkapják és elfussanak vele. A zsák hamuját a szépen öltözött nők között megrázták, de ha haragossal találkoztak, azt néhányszor a zsákkal megütötték. Egyes busócsoportok lakodalmas menetet utánoztak. A busók vasárnap, hétfőn és kedd délutánján estig szerepeltek."

5 Tehát így szól a híradás a XX. század közepén, és ez már sokkal visszafogottabban ítéli meg a farsangi busójárást. Ebben már nincs szó a szokás elítéléséről, hanem inkább egy kedves, színes eseményről szól a hír. De hát mi történhetett a két tudósítás megjelenése között eltelt időszakban, mitől lett ennyire más e farsangi szokás megítélése? Erre a kérdésre, a következő tudósítások ismertetésével igyekszem választ adni. Két év múlva az első tudósítás után, igen rövid hír jelent meg a busójárásról: MV 1885. „A farsang bohócai már csütörtökön megkezdték az utcán és nyilvános tereinken a jövést menést. A különféle állati alakzatú „busók" a csalódásig hiven utánzott állati ordításaikkal nem egyszer okoztak már ijedtséget, különösen a gyermekvilágban."

6 A tudósítók kezdetben, különösen két dolgot emeltek ki a szokással kapcsolatban: az egyik a busók félelmetessége, a másik pedig a verekedések, a garázdálkodások. Az utóbbi kihágások előfordultak az un. hétköznapokon is, ám a farsangi tudósításokban nagyobb fényt kapnak, és ezzel óhatatlanul is azt sugallják, mintha csak a farsanghoz, és csak a sokácokhoz kötődnének. Pedig, mint az alábbi tudósításokban is látni fogjuk, nem mindig kötődtek e verekedések etnikumhoz, sőt még csak a mohácsi polgárokhoz sem. Egy hír az 1888. év mohácsi farsangjáról: MV 1888. „Nem múlik el farsang anélkül, hogy egyes „busók" egyéb közszemérmet és közerkölcsiséget sértő viselkedésükön kívül egyéb garázda tetteket vagy vérengzést el ne követnének. így történt ez az idén is. Ugyanis hétfőn este 6 órakor két „busó" névszerint Kovácsics János és ifj. Balatinac István a búsótéren egymással összeverekedvén, utóbbi egy kést rántott elő és Kovácsics János balmellén mély szúrást ejtett, ki is a szenvedett sérülés folytán összerogyott. A garázda „busó" a kir. járásbíróságnak lett átadva."

7 Hasonlóan szólnak a hírek az 1890-es évek közepének minden farsangjáról: MV 1894. „Garázda busók. Az idén sem múlt el az utolsó farsang anélkül, hogy az egyes, búsónak öltözött garázda egyének az álarc védelme alatt verekedést ne vittek volna végbe. így történt, hogy midőn Gulyás Pál járásbírósági fogházőr egy magyar fiút két sokac busó körmei kö-