Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)
Történettudomány - Szajcsán Éva: A magyar-jugoszláv viszony és a mohácsi sokacok helyzetének alakulása (1945–1950)
170 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) lyiségét a délszlávok legális, demokratikus szervezetének kellene örökölnie, mint amilyen a MSZAE Szerinte mivel Petrovicsnak és társainak barátai vannak a jelenlegi kormányban, akik ellenségei mindennek, ami haladó és demokratikus, a feloszlatott olvasókör tulajdona máig nem lett átadva. 30 A Nase Novine ugyanezen év április 15-i száma már az új olvasókör ünnepélyes megnyitójáról tudósította olvasóit, ugyanis a belügyminiszter az egész tulajdont végül a Frontnak ajándékozta. A beszámoló nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a régi olvasókör a Horthy-rezsim időszakában elnemzetietlenítette és fasizálta a mohácsi horvátokat. 31 A mohácsi sokacok azonban nem mondtak le könnyen elveszített „értékeikről", olvasókörük újbóli megalapítására tettek kísérletet. Bár próbálkozásaikkal még az 50-es években sem hagytak fel, egyszer sem jártak sikerrel. Székházuk elveszítésére a következőképpen reagáltak: „A mohácsi sokacság 90%-ának a véleményét közöljük, mikor megemlítjük, hogy ez az intézkedés bizony fáj a mohácsi sokacságnak, mert a sokévi szorgalmas és kitartó kultúrmunkának az lett az eredménye, hogy a saját verejtékével épített szép otthont át kellett adni egy olyan egyesületnek, mely egyesület a mohácsi sokacság egy töredékét képviseli." 32 A Front vezetői úgy gondolták, hogy majd a Sokackör székházának megkaparintásával annak tagsága hozzájuk fog csatlakozni. Ez azonban nem így történt. A tagok inkább egy magyar egyesülethez csatlakoztak, a Gazdakörhöz. Egy hónap multával (a Front helyi vezetősége közbenjárásának köszönhetően is) ezt az egyesületet is betiltották. Ezután a Sokackör volt tagsága a Polgári Olvasókörbe járt, amíg ezt az olvasókört is meg nem szüntették. 33 Nem meglepő, hogy a mohácsi sokacságnak nem imponált ez az agresszív, nem kifejezetten legális tagtoborzás. A vezetők volt, hogy fenyegették a lakosságot: „Majd meglátják a sokacok, hogy Tito hova fogja őket telepíteni, ha megszállja Baranyát!" 34 Esetünkben feltételezhetjük, hogy ha a Front más természetű eszköztárral rendelkező és békésebb fellépésű, túlkapásoktól mentes aktivistákkal rendelkezett volna, akkor talán kedvezőbb hatást válthatott volna ki a mohácsi sokacság körében. A Front mohácsi szervezetének körülbelül 30 fős tagsága lehetett. 35 Ezen kellemetlen sajátosságai és működésének kényes epizódjai ellenére az Antifasiszta Frontnak voltak vitathatatlan érdemei is. A szervezet kiépítése mellett hozzáfogtak fő célkitűzéseik megvalósításához. Ezek közül az egyik legfontosabb az anyanyelvi oktatás megteremtése volt. Valószínű, hogy az MSZAF-nak, továbbá Csehszlovákiának és Jugoszláviának a hazai nemzetiségi iskolaviszonyokat illető bírálatai hatására született meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. október 24-i rendelete a nemzetiségi anyanyelvi oktatásról. 36 A 10. 030/1945 M. E. számú rendelet a szülők kezdeményezéséhez kötötte az anyanyelvi oktatás bevezetését (titkos szavazás útján). Amennyiben legalább 10 tanuló szülei szavaztak az oktatás mellett, akkor nemzetiségi anyanyelvi oktatást kellett szervezni. A szülők döntöttek arról is, hogy a nemzetiségi nyelvnek mint tantárgynak a tanítását, vagy nemzetiségi nyelvű oktatás bevezetését kérik a magyar nyelv tantárgyként való tanításával. Ha legalább 20 egy nemzetiséghez tartozó tanuló jelentkezett, akkor nemzetiségi tannyelvű iskolát kellett nyitni. A szülőknek 1945. december 31-ig kellett állást foglalniuk. 37 A rendelet végrehajtására azonban nem kerülhetett sor, mivel már 1946. január 5-én új rendelkezést hoztak. Egyes vélemények szerint a módosításra azért került sor, mert az előző rendelkezéssel az állam kevés feladatot vállalt magára az iskolák létrehozását illetően. 38 Kővágó László szerint „azt kifogásolták, hogy nem az állam maga nyit meg nemzetiségi iskolákat, hanem a szülőknek kell azt kérni" 39 . Mások a MSZAF, Jugoszlávia és Csehszlovákia szerepét hangsúlyozzák, melyek azért szálltak síkra, „hogy a magyar kormány ne csak lehetővé tegye, de kötelező erővel rendelje el, hogy a nemzetiséghez tartozó tanulókat tisztára anyanyelven folyó oktatásban részesítsék" 40 . A 330/1946. M. E. számú rendelet már a kormány kötelességeként határozta meg a nemzetiségi oktatás biztosítását (állami iskolák létesítésével és fenntartásával, illetve államsegély nyújtásával). Azokon a településeken, ahol legalább 15 egy nemzetiségű gyermek volt, ott nemzetiségi tanítási nyelvű iskolát kellett létrehozni. Ha a beiratkozottak száma nem érte el a 15 főt, ott körzeti iskolát kellett létesíteni. 41 A németek kitelepítése és a szlovák lakosságcsere árnyékában a délszlávok nem fogadták ujjongó lelkesedéssel a nemzetiségi iskolákat (a szülők most azt kifogásolták, hogy az állam a megkérdezésük nélkül döntött). Visszatartotta őket ettől a nem alaptalan félelem, amelyet tovább fokozott az 1946. márciusi nemzetiségi összeírás. Az összeírás, mely a „2. 280/1946. M. E. számú rendelet értelmében a délszláv nemzetiségű magyar állampolgárok kulturális és egyéb nemzetiségi jogainak hatékonyabb biztosítása érdekében történt" 42 , az ellenkező hatást váltotta ki. Bár a lakosság figyelmét hirdetményben hívták fel arra, hogy „a nemzetiség szabad bevallásának senkire semmiféle hátrányos következménye nem lesz" 43 , sokan csak az anyanyelvnél merték a sokac nyelvet bejelölni, míg inkább magyar nemzetiségűnek vallották magukat. 44 Ezt az összeírás eredménye is igazolja: Mohácson az összeírt személyek száma: 17598 fő volt. Ebből nem számították bele az ideiglenesen jelenlevőket, így összesen 17501 fő adatait vették figyelembe. Amíg anyanyelv szerint 1090 fő, addig nemzetisége alapján csak 64 fő vallotta magát sokacnak! 45 Az összeírást ismét jugoszláv részről szorgalmazhatták. Nemzetközi érdekeinkre való tekintettel, fontos lehetett a végrehajtás mikéntje is, mivel maga az államtitkár figyelmeztette a mohácsi polgármestert külön táviratában arra, hogy az összeírás lefolytatásába az Antifasiszta Front helyi szervezetét - ennek hiányában délszláv anyanyelvű vagy nemzetiségű lakosokat - kell be-