Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Surján Miklós: Bibliával a gettóba. Egy elfelejtett pécsi tanárnő, Lénárt Franciska élete

154 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) en pedig nyaralt Tirolban és feltehetően Lussino (Losinj) szigetén is. (6/4) Zene, könyvek Első pécsi barátnője, akiről később még sok szót ejtünk, emlékiratában így emlékezik meg róla: „...0 egészen más utakon járt, mint én. Szerette a társaságot, zenét, profán tudományokat. ... Szegényt később a Hitler uralom idején családjával együtt Németországban hurcolták, ahonnan nem tért többé vissza." (15:57) Achátz Imre éppen ezért kedvelte s becsülte nagyra Lénárt Franciskát. Mindketten művészetszeretők, amatőrök a szó legnemesebb értelmében. Lénárt Franciska a második levélben számol be könyveinek sorsáról (sok könyve volt): „Tegnap elvitték a könyvszekrényemet, tartalmával együtt, a Városi Könyvtárba, „ideiglenes ajándék"-ként, ma pedig a zongorámat a Zenekonzervatóriumba, elismervény ellenében, „megőrzés" címén. Mintha egy anyának a gyermekét vitték volna temetőbe, úgy néztem utánuk... És nem mondhattam: hogy fogják meg, hogy maga szerette ezt a zongorát... sem azt, hogy ezt vagy azt a könyvet csak az vegye kézbe, aki tiszteli a szellemet, amely a könyvbe van zárva..." Valóban sok, egykor zsidó polgárok tulajdonában lévő könyvet szállítottak oda, azonban a háború után, mint már említettem, a könyvtár akkori vezetője, dr. Csorba Győző kivétel nélkül mindent visszaszármaztatott - ha túlélte a holokausztot - egykori tulajdonosának, ha nem, a hitközségnek. (Erről dr. Csorba Győző többször is beszélt nekem.) Biztonság kedvéért átnéztem a Városi Könyvtár leltárkönyveit: egyetlen egy zsidóktól elkobzott kötetet sem leltároztak 1944-1946-ban, de később sem. Achátz Imre szerint a tanárnőnek sok szép könyve volt, külön megemlíti a Touring Club Italiano kiadásában megjelent olaszországi városalbumok sorozatát. S könyvszeretetének ékes bizonyítéka, hogy még a legkeservesebb napokat is könyvek társaságában éli át. (6/4) Tanítványai említik, hogy szerette a zenét, szívesen járt koncertekre. Aktív muzsikálására, azon túl, hogy volt zongorája, csak egyetlen adat bukkant fel: Achátz Imre szerint a negyvenes évek elején rendszeres házi muzsikálásra jöttek össze Asiel József DGT-főfelügyelő lakásán. Asiel hegedűn, Achátz Imre csellón játszott, Lénárt Franciska zongorázott. Viszonylag könnyebb darabokkal kezdték, opera-potpourrikkal s hasonló mű-, vekkel. Később áttértek volna Haydnra, de ez már - elsősorban a viszonylag gyengén játszó Asiel miatt - nehézségeket okozott. A trió a negyvenes évek elején mintegy fél-háromnegyed évig járt össze rendszeres házimuzsikálásra.(16) Baráti köréről viszonylag keveset tudunk. Bizonyára sok emberrel volt jó kapcsolata (mint már idéztem: ...szerette a társaságot...), de valóban mély kapcsolata csak kevesekkel lehetett. Közéjük tartozott Bay Ferenc, a leveleiben két ízben is felbukkanó Albo, dr. Várkonyi Mária orvos és férje Máday Ödön cégvezető, dr. Horváth Tibor (1910-1972) orientalista, régész, művészettörténész, 1937-1938-ban a Pécsi Városi Múzeum munkatársa, majd 1947-től a Keletázsiai Múzeum igazgatója (16), és végül az életében nagy szerepet játszó dr. Rosenspitz Berta orvos. Achátz Imre tudomása szerint két emberrel volt szorosabb kapcsolatban, róluk gyakran beszélt kollégáinak is: A már említett Horváth Tibor és Bay Ferenc. Említett még - esetleges harmadikként - egy olasz profeszszort is, akinek meleg szavú, személyes vonatkozású ajánlását is látta egy könyvben, s akitől Franciska több szép olasz albumot kapott ajándékba. (16) Hogy mikor, milyen alkalommal ismerkedett meg Bay Ferenccel, nem tudhatni. Talán még 1928-ban, amikor az tanulmányai miatt többször járt Pécsett. Vagy esetleg az olasz-magyar baráti társaság révén, netán egy olaszországi utazás során? A leginkább valószínűnek azt tartom, hogy - esetleg véletlenül - Lussinóban találkoztak, s töltöttek el együtt feledhetetlen napokat. Erre utal, hogy mindkettőjükben mély nyomot hagyott az a nyár. Bay számára a már említett Lussinoi emlék с kompozíciója élete végéig szívesen játszott, kedves emlék volt; Lénárt Franciska pedig még a gettóba is magával vitte az ott készült - s mindkettőjüket ábrázoló fényképet: „...a falon a lussinoi fénykép... " (6/4). Bay Ferenc minden bizonnyal többször meglátogatta Pécsett, ezt vélem kiolvasni a következő mondatból: „Maga szerette ezt a zongorát..." (6/2) Hogy vajon csak az olasz kultúra, a könyvek iránti közös érdeklődés fűzte őket egymáshoz, vagy netán egyéb is, esetleg a már idősödő leányban meleg érzelmeket ébresztett a nálánál kilenc évvel fiatalabb férfi, az már mindörökre az ő titkuk marad. Mindenesetre erre utal a máj. 11-i levél néhány sora: „A szépségek és örömek - tiszta örömök voltak - egy részét magának köszönöm és köszönöm is." (6/2) Albo Bay Ferenccel közös barátjuk. Teljes nevén Albo Centoni, aki a háború alatt s rövid ideig még utána is a pannonhalmi bencés gimnázium olasz lektora volt s Győrött volt lakása. Az 1960-as években Viareggioban élt.(17) Dr. Várkonyi Mária kétszer szerepel a levelekben, a harmadikban név nélkül történik róla említés, mint akadályoztatás esetén leveleik esetleges közvetítőjéről. Dr. Várkonyi Mária Várkonyi Nándor testvére, Máday Ödön cégvezető felesége, ideggyógyász, 1934. okt. l-jétől a Pécs Városi Női Felső Kereskedelmi Iskola iskolaorvosa (8), barátságuk valószínűleg innen ered. Férje zsidó volt. Talán róla írt Franciska utolsó levelében: „A velünk egy házban lakók, - nagy része régi ismerős csupa intelligens ember, akik ma elvesznek a vegetatív lét ügyes-bajos dolgaiban. Kivéve barátnőm férjét, aki nyugodtan folytatja kémiai stúdiumait..." (6/4) Asiel József ugyancsak Lénárt Franciska baráti köréhez tartozhatott. Svájci születésű zsidó bányatisztviselő (53), felesége pedig bécsi. Valószínűleg megkeresztel-