Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 46-47 (2001-2002) (Pécs, 2003)

Történettudomány - Surján Miklós: Bibliával a gettóba. Egy elfelejtett pécsi tanárnő, Lénárt Franciska élete

152 A Janus Pannonius Múzeum évkönyve 46-47 (2001-2002) A levelek azonosítása Mónus Imre barátom kérdései, amelyekre választ várt, nagyjából a következők voltak: ki volt ez a minden bizonnyal megkeresztelkedett, katolikus vallású tanárnő, nagy valószínűséggel zenetanár? Milyen kapcsolat fűzhette Bay Ferenchez? S végül: ki lehet az a két ízben is említett Albo? (Szerinte olasz muzsikus, bár ennek ellentmond, hogy olasz zenei lexikonok és ki kicsodák hosszú sorát nézte át, de nem akadt nyomára.) Nyilvánvalóan az első kérdésre kellett először is választ keresni. Egy kedves, immár hetvenes éveinek derekán járó, azóta elhunyt zsidó ismerősömhöz fordultam elsőként. 1944 nyarán Fehér Márta már 23 éves volt, Pécs zsidóságánakjelentős részét ismerte. Szenvedő részese az elhurcolásnak, a többiekkel együtt lakója a pécsi gettónak, így feltételezhettem, hogy segíteni tud a levélíró személyének azonosításában. Tévedtem. (Bár mint később kiderült, ő is ismerte, nővérét tanította a középiskolában.) Azonban tőle kaptam egy jótanácsot: kérdezzem meg Jakabos Zoltánné Gáspár Zsuzsát, aki énektanárnő édesanyja révén jól ismerte Pécs zenésztársadalmát, édesapja révén pedig a helyi zsidóságot. 1996. augusztus 15-én sikerült is vele találkoznom. Kezébe véve a leveleket izgalomba jött, mert az írás ismerősnek tűnt számára. S amikor a kis fényképet is kézbe vette, könnybe lábadt szemmel nézte, hallgatott egy ideig, majd megszólalt: „kedves tanárom és osztályfőnököm volt a Pécs városi Női Felsőkereskedelmi Iskolában: Lénárt Franciska. Nagyon szerettem..." Csak alig egykét dolgot mondott róla, mert kevés időnk volt, el kellett mennem. Megegyeztünk, hogy hamarosan visszajövök, s akkor többet fog mesélni. Erre nem kerülhetett sor, Zsuzsa négy nap múlva, ha jól emlékszem aug. 19én váratlanul meghalt. Magától értetődő volt a következő lépés: átnéztem a kereskedelmi iskolák 1918-1941 között kiadott évkönyveit. (A fiú és a női iskola 1917-ben még egy intézmény volt, s csak később, az első világháború végét követően vált külön.) Hála ennek a kiadványfajtának, melyet minden, magára valamit is adó középiskola megjelentetett már a múlt században is, szinte mindent megtudtam tanári, valamint a iskolával összefüggő egyéb tevékenységéről. Hozzájutottam dr. Rajczy Péter segítségével a polgármesteri iratok között megőrzött személyi lapjához, ami ugyancsak szolgált néhány értékes adattal. Ily módon egyre több ismeret gyűlt össze róla, de nagyon hiányzott még a személyes emlék, benyomás, azok véleménye, akik még ismerték őt. Egykori tanártársai közül már csak egy él, ő azonban betegsége miatt nem tudott segíteni. Megkerestem hát az 1933 óta a Fiú Felsőkereskedelmi Iskolában tanító tanárt, későbbi közgazdasági technikumi igazgatót, a Lénárt Franciskánál 12 évvel fiatalabb Achátz Imrét, akiről feltételeztem, hogy kulturális érdeklődésük hasonlósága révén, talán a puszta kollegiális kapcsolatokon túl is ismerték egymást, netán összejártak. így is volt. Az 1996-ban már 89. évében járó, de kiváló emlékezetű Achátz Imrétől nagyon sok, értékes adathoz jutottam. Ugyanígy fiától, Achátz Lászlótól, aki még kisgyermek korában többször találkozott Franciskával. Segítettek nekem egykori tanítványai is: Deáky Andorne Angster Erzsébet, Adonyi Ivánné Parusef Jolán, Nyárfás Richárdné Dénes Valéria, dr. Csorba Győzőné Velényi (Windheim) Margit. Voltak, akik ugyan még emlékeztek rá - egykori tanártársának fia, szomszédja, stb. - de azon kívül, hogy nagyon rokonszenves emberként említették, semmi érdemlegeset sem őriztek meg róla. Dr. Vándor Gyuláné, akinek férje, a Széchenyi Gimnázium olasz nyelvtanára, Lénárt Franciskával együtt vezetőségi tag volt a Corvin Mátyás Társaságban, s ennek révén ismerte őt, ugyancsak alig tudott róla valamit: „olyan csendes, szerény kis nő volt, nem is gondoltam, hogy annyi érték rejtőzik benne" - mondta. Tőle fényképet is kaptam, amelyen ő és leánya, Vanda látható a Tanárnő társaságában. Lám, egy fél évszázad milyen nagy idő, 50 év alatt mennyi minden merül feledésbe! Azért a kép lassan mégis csak összeállt. íme: Lénárd Franciska Budapesten született, néhány hónappal az állami anyakönyvezés bevezetése előtt. A Budapesti Zsidó Hitközség Szertartási Osztályán őrzött anyakönyv 1895. évi kötetében a 2257. sz. alatt került bejegyzésre (3). Eszerint születésének időpontja 1895. augusztus 10, délelőtt 11 óra. A szülést levezető bába Koch Rozália volt. Édesapja, Lefkovics Manó asztalos az Aranyos megyei Tordán, édesanyja, Strasser Cecília a Temes vármegyei Knézen (Temesknézen) született. Lakásuk a VI. kerületi Új utca - a mai Zichy Jenő u. - 39 sz. alatt volt. Egy későbbi anyakönyvi bejegyzés: „Neve a 35 709/914. sz. belügyminiszteri leirattal Lénártra változtattatott" 1914. ápr. 23-án. Családjáról még csak annyit, hogy feltehetően volt egy fiútestvére is. Egyik adatközlőm (4) emlékezik rá, hogy 1945 végén, vagy a következő év elején megjelent a pécsi Városi Könyvtárban, a mai Baranya Megyei Könyvtár jogelődjében egy férfi, s követelte vissza a húga könyveit, amelyeket egyébként addigra Csorba Győző már visszaszolgáltatott a hitközségnek. Adatközlőm emlékei szerint ügyvédként mutatkozott be. Négy polgárit végzett, majd különbözeti vizsga letétele után a IV kerületi községi Felsőbb Leányiskola és Leánygimnázium (Váci u. 43.) 5/B osztályában folytatta tanulmányait, az iskolai évkönyvek szerint végig kitűnő eredménnyel. Az ugyancsak kitűnő érettségit követően 1913-ban beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre. A tanulmányaival kapcsolatos iratok után hasztalan kutattam az ELTE Levéltárában: az 1956. évi harcok során ugyanis az irattár állományának egy jelentős - s éppen az engem érdeklő része - megsemmisült, Csupán a diploma kiadásáról maradt fenn adat.