Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Régészet - Gábor Olivér: A dunai-lovasisten három újabb emléke Baranya megyéből

GÁBOR О. : A DUNAI LOVASISTEN HÁROM ÚJABB EMLÉKE BARANYA MEGYÉBŐL 83 kultusza dáciai eredetű, mivel az általa közölt 24 darabból 15 onnan származott (ANTONESCU 1889 80). Ennek bizonyítására Tudor is nagy energiákat fordít, és nem fogadja el Alföldi Andrásnak a „dákok kiirtásáról" szóló elméletét (TUDOR 1976 40 142-147). Cumont (belgaként!) thrák eredetűnek tartotta őket (CUMONT 1896). Rostovcev jelentkezett a legérdekesebb származáselmélettel, miszerint ábrázolásaink egy keleti, thraco-iráni eredetű, szinkretista vallási irányzat tárgyi emlékei (TUDOR 1976 32). A karagodeuasi kehelyre alapozott elméletet Alföldi András és Gawril Kazarow is elfogadja, utóbbi szerint a szarmaták hozták be a kultuszt, de AlsóMoesiába (ALFÖLDI 1941, KAZAROW 1940 30). Viszont nyugatról nézve sajnos szinte természetesen adódó toposz, hogy koroktól függetlenül minden KeletEurópában megjelenő lovasábrázolás nomád eredetű (KENNER 1973 100). Legelfogadhatóbb nézetnek számunkra Daicoviciu tézise látszik. Szerinte Dacia csak kisugárzási terület lehetet, maga a kultusz alapja keletről érkezett (DAICOVICIU 1945 148). A kultuszt Daciában ért hatások közt Tudor a következő sorrendet látja: először a thrák-lovasisten kultusza, majd a dioscurhagyományok, legvégül pedig a Mithras-jelképek hatottak rá (TUDOR 1976 50). Álláspontunk szerint a dunailovasisten Duna-vidéken terjedő kultusza már kezdetektől fogva kevert, keleti, helyi és antik elemekből állt, szétsugározva pedig antik istenek valamint Mithras szimbólumait is felszívva, önálló szentélyek és szertartások nélküli, szinkretisztikus ábrázolásokban öltött testet, mint valamiféle vallási асе. Eleinte elsősorban katonák és esetleg kereskedők tisztelték (használták táblácskáit), később pedig, az érintett provinciák lakossága is átvette, főleg Pannoniában. Eredet tekintetében tehát áttételesen Dacia megjelölése elfogadható, de nem mint egy bennszülött vallás bölcsője, mert a lovasisten ábrázolása az elűzött, elmenekült dákokkal nem terjedt át más vidékekre (BUDAY 1926 3). Mind a thrák-lovasisten, mind pedig a dunai-lovasisten jellegében területhez, és nem néphez kötődik, már kialakulásakor is (BUDAY 1926 5). Relatív idejüket tekintve Nowotny osztályzásában azok lettek volna korábbiak, ahol az istennő szájához emeli a kezét, míg a későbbieknél megjelenik Mars alakja is (NOWOTNY 1896). A fentebb említett Tudorféle kronológia ennél sokkal helytállóbb: egylovasok, majd kétlovasok egy embert eltaposva, legvégül kétlovasok két embert eltaposva lett a sorrend. Abszolút évszámokat is ez alapján adhatunk meg, mégpedig a római fennhatóság alatt legrövidebb ideig álló provincia, Dacia alapján. Az tárgyak kizárólag antik, római környezetben jelenhettek meg (BUDAY 1926 47-48), efféle ábrák létrehozására, főleg tömegigényt kielégítve a késővaskorban a pénzverés kivételével nincs helyi példa. A dunailovasisten képeinek első változatai tehát csakis Trajanus és Aurelianus uralkodása közti időszakban készülhettek el Daciában, míg a késői típusok már a feladott Daciák területén kívül, más Duna-menti provinciákban éltek tovább. Ez a Daciára vonatkoztatott, végső soron Antonescutól származó megállapítás máig helytállónak tekinthető, csupán az iráni-szkíta-szarmata eredet hirdetői vitatják, mondván, hogy a lovasisten ábrázolásának e módja már korábban kialakult Romániától keletre (ANTONESCU 1889 70). Azokat az ólomlemezeket, melyen Sol quadrigával jelenik meg, Hampel József korabeli érmek analóg ábrázolásai alapján Probustól a Constantinusokig datálja (HAMPEL 1912 48). Tudor szerint a legkésőbbiek a pannóniai, kétlovas kerek fémlemezek, melyek a rajtuk látható hajviselet alapján akár a 4. századba is átnyúlhatnak. Itt a dunai-lovasisten tiszteletének végét a barbárok bejövetele (dedititioval, vagy foederati státusban) és a kereszténység térhódítása jelenti (TUDOR 1976 81-84). Tudor táblázatából ismerjük anyaguk statisztikáit. Készülhettek márványból, vagy gyengébb minőségű, helyi kőből, bronzból (esetleg rézből?), ólomból, terrakottából, és drágakőből. Leggyakoribb a márvány és az ólom. Moesia Inferiorban a márvány, Pannónia Inferiorban az ólom. A helyi kő, a bronz és a terrakotta kevés, míg a vésett ékkövek sajnos ismeretlen lelőhelyűek. (TUDOR 1976 60) Franz Cumont a fém darabokat amuletteknek, a köveket pedig mágikus jelentőségűnek tartotta. Ő tette fel a kérdést, hogy egy vagy több közponban készültek-e a dunai-lovasisten ábrázolásai (CUMONT 1938)? Oroszlán Zoltán Pannoniára koncentrálva Sirmium és Siscia városai esetében gondolt műhely meglétére. A kőből készült darabokat votívnak, a fémeket pedig amulettnek tartotta (OROSZLÁN 1943 148-149). A fémpéldányokat Ernest Will is amulettekként értékeli (WILL 1955 3032). Kétségtelen, hogy az ólom, vagy bronz lapocskák és korongok könnyen hordozhatók, és van is rá példa, hogy nyakba akasztás céljából ki van fúrva. A többséget viszont, ha maguknál tartották, akkor valószínűleg kisebb bőrzacskóban lógott a nyakon (HAMPEL 1903 364), talán hogy illetéktelen szem ne ismerje fel. Ennek ellenére a kivitelezés, az alapanyag viszonylagos olcsósága, és a példányok nagy száma arra utal, hogy provinciális tömegáruról van szó (BUDAY 1926 3), sokan, sok féle okból hordhatták. Nyolc darabon feliratot találtak, ezek közül egy volt latin betűs, a többi görög. A feliratok vizsgálata eddig nemigen vitte előre a tudományt az ábrák megfejtése terén (TUDOR 1976 72-74). Tipológiák tekintetében felesleges lenne végignéznünk a kutatás történetét, mivel úgy tűnik, hogy Tudor javaslata általános elfogadásra talált. Tartalmi felosztást nézve „A" csoportba tartoznak az egylovasak, „B" csoportba a kétlovasak, és végül „C" csoportba a három emberi alakot már csak mellképként, lovak nélkül bemutató darabok (TUDOR 1976 94-98). Formai tagolásuk szerint az I. csoportba a négyszögletesek, a II. csoportba