Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Természettudományok - Kevey Balázs–Baranyi Ágnes: A Nyugat-Mecsek égerligetei (Carici pendulae-Alnetum Borhidi & Kevey 1996)

KEVEY В. & BÁRÁNYI Á.: A NYUGATI-MECSEK ÉGERLIGETEI 7 gyakoriságot. Egyes sziklás völgyekben olyan égerligeteket is láttunk, amelyek bizonyos fokú átmenetet képviselnek a szurdokerdők (Scutellario altissimae-Aceretum) felé. Ezzel magyarázható az alábbi Tilio-Acerion fajok megjelenése: Aruncus sylvestre, Cystopteris fragilis, Lunaria rediviva, Melandrium sylvestre, Phyllitis scolopendrium, Polystichum setiferum. Az égerligetek talajának magas nitrogéntartalmára utal egyes nitrofil növények gyakori (K IV-V) megjelenése: Alliaria petiolata, Rubus caesius, Sambucus nigra, Urtica dioica stb. Némelyikük magasabb borítási értéket is mutathat. A mecseki égerligetek helye a növénytársulások rendszerében Az égerligetekre az Aegopodio-Alnetum nevet először egymástól függetlenül - SOMSÁK (1961), valamint KÁRPÁTI V. & al. (in JURKO 1961) használta. Kutatásaik szerint megkülönböztethető a szlovákiai AegopodioAlnetum praecarpaticum (KÁRPÁTI V. & al. in JURKO 1961; SOMSAK 1961), továbbá a Magyarközéphegységben, valamint Nyugat- és Dél-Dunántúlon elterjedt Aegopodio-Alnetum pannonicum nevű földrajzi variáns. Ezek társulási viszonyait és földrajzi elterjedését KÁRPÁTI V. & al. (1963) táblázatokkal és térképekkel igazolja. Megjegyzendő, hogy DélDunántúlról (Somogyudvarhely „Zdálai-erdő") az első cönológiai felvételt - éger-kőris liget néven - BORHIDI (1958) készítette, de ekkor még Franciaország déli részéről leírt ,^4lneto-Fraxinetum oxycarpae (BR.-BL. 1926) Тснои 1946" asszociációval azonosította. Később a szerző Zselic égerligeteiből 10 cönológiai felvételt készített (vö. BORHIDI 1963, 1984), melyek alapján Soó & BORHIDI (in Soó 1962, 1963) a dél-dunántúli égerligetekre az Aegopodio-Alnetum praeillyricum nevet alkalmazta. E földrajzi variánsként használt név azt juttatta kifejezésre, hogy dél-dunántúli égerligeteink bizonyos fokú szubmediterrán jelleggel rendelkeznek. Megjegyzendő még, hogy HORVÁT A. O. (1972) az Aegopodio-Alnetum mecsekense nevet is bevezette. Miután a nómenklatúra szabályai (vö. BARKMANN & al. 1986) nem ismerik el a földrajzi variánsokat, e nevek érvénytelenekké váltak. Két megoldási lehetőség kínálkozott. Az egyik szerint az Aegopodio-Alnetum asszociációt - a földrajzi neveket mellőzve - egész Kárpát-medencére értelmezhetnénk. Másrészt amennyiben a fajkombináció indokolja - az egyes földrajzi variánsokat le lehet írni új asszociációknak. Az eddigi kutatások alapján (vö. BORHIDI 1984; BORHIDI & KEVEY 1996; KEVEY ined.) tudjuk, hogy Dél-Dunántúl égerligetei - számos szubmediterrán és balkáni növényfaj révén - különböznek a Szlovákia, a Magyarközéphegység és a Nyugat-Dunántúl területéről ismert Aegopodio-Alnetum-tól: Anemone trifolia, Aremonia agrimonioides, Asperula taurina, Carex strigosa, Dentaria trifolia, Erythronium dens-canis, Helleborus dumetorum, Helleborus odorus, Lamium orvala, Lathyrus venetus, Polystichum setiferum, Rosa arvensis, Ruscus aculeatus, Ruscus hypoglossum, Scrophularia scopolii, Scutellaria altissima, Tamus communis, Tilia tomentosa, Vicia oroboides. Ezen az alapon BORHIDI & KEVEY (1996) a dél-dunántúli égerligeteket Carici pendulae-Alnetum néven írta le. Az asszociáció helye Soó (1980) cönológiai rendszerében az alábbi módon vázolható. Divisio: QUERCO-FAGEA JAKUCS 1967 Classis: CARPINO-FAGETEA JAKUCS 1960 Ordo: FAGETALIA SYLVAT1CAE PAWLOWSKI in PAWLOWSKI & al. 1928 Alliance: Alno-Padion KNAPP 1942 em. MEDWECKA & KORNAS in MATUSZKIEWICZ & BOROWIK 1957 Suballiance: Alnenion glutinosae-incanae OBERDORFER 1953 Associatio: Carici pendulae-Alnetum BORHIDI & KEVEY 1996 Természetvédelmi vonatkozások A Nyugati-Mecsek égerligetei igen értékes faji összetételűek, amit az alábbi védett növények (23 faj) is igazolnak: Aconitum vulparia, Aremonia agrimonioides*, Aruncus sylvestris, Asperula taurina*, Carex strigosa*, Daphne mezereum, Dryopteris carthusiana, Dryopteris dilatata, Epipactis helleborine, Hepatica nobilis* Li Hum martagon, Lunaria rediviva, Muscari botrioides, Neottia nidus-avis, Phyllitis scolopendrium, Polystichum setiferum*, Primula vulgaris*, Ruscus aculeatus*, Ruscus hypoglossum*, Scilla vindobonensis, Scrophularia scopolii*, Stachys alpina, Tamus communis*. E védett növények közül a Stachys alpina feltehetően a jégkorszak utáni hűvös és száraz klímájú ún. „Fenyő-nyír-kor" (i.e. 8000-7000) emléke, míg a *-gal jelölt fajok a későbbi meleg és nedves „Tölgy-kor" (i.e. 5500-2500) reliktum fajai (vö. ZÓLYOMI 1936, 1952). Utóbbiakhoz sorolandók még azok a szubmediterrán és balkáni elterjedést mutató növények, amelyek nem állnak védelem alatt: Helleborus dumetorum, Helleborus odorus, Scutellaria altissima, Tilia argentea. Megemlítendők még azok a fajok, melyek az ország egyes tájain viszonylag gyakoriak, de a Mecseken ritkák: Anemone nemorosa, Cardamine amara, Rubus idaeus. Fenti „színező elemek" növelik leginkább a Nyugati-Mecsek égerligeteinek vegetációtörténeti és eszmei értékét.