Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Néprajz - Lantosné Imre Mária: Szakrális táj és kultusz a pécsi egyházmegyében. IV. Szentháromság emlékek és útmenti szobrok

LANTOSNÉ IMRE M. : SZAKRÁLIS TÁJ ÉS KULTUSZ A PÉCSI EGYHÁZMEGYÉBEN IV. 153 munkálatokhoz. Az együttdolgozó kőfaragók később rendszerint munkakapcsolatban maradtak egymással. Sajátos és meghatározó körülménynek kell tekintenünk, hogy a 18. századtól meginduló pécsi egyházi építkezéseknél dolgozó külföldi származású Gianone -, valamint a más városokból ide szegődött Vogl- és Piacsek család tagjainak számos alkotása szerte a megyében mintául szolgáltak a vidéki kőfaragók számára. Különösen érvényes ez Pécs egyik legtöbbet foglalkoztatott kőfaragója és szobrásza Bartalits Mihály (1808-1879) munkáira. A kalocsai származású fiatalember Klobusitczky Dénes érsek segítségével Drezdában tanult épületszobrászatot. Később plasztikai és ornamentális faragványokat egyaránt készített. Nemcsak Pécsett, hanem vidéki megrendelésre is vállalta Szentháromságoszlopok valamint út menti szobrok, és keresztek elkészítését. A székesegyház átépítését követően a városba szegődött kőfaragók többsége vidéki műhelyébe visszatérve nagyobb szakmai tudással folytatta tevékenységét. A kőfaragóközpontok nagyobb kőlelőhelyek körzetében alakultak ki. Ezek piacterülete az évszázadok során kiterjedt az egész régióra, Tolna, Baranya valamint Somogy területére is. A pécsi egyházmegyében helyenként keszthelyi kőfaragók is dolgoztak. Megrendeléseket - akárcsak a baranyai mesterek Somogyban - ők is kaptak vidékünkön. A nagyobb kőfaragóközpontok, Mecseknádasd, Pécsvárad, Kővágószőlős-Cserkút, Siklós mellett jelentősek voltak a szigetvári, a bonyhádi, valamint a simontornyai műhelyek. A pécsi egyházmegyében a 19. századtól működő jelentősebb kőfaragócsaládok az 1940-es évekig hagyományos eszközökkel és technológiával dolgoztak. Piacterületük generációkon át öröklődött, legföljebb az összeházasodások révén változott. Az egyházmegyei megrendeléseket a 19. században többnyire a mecseknádasdi kőfaragók kapták. Mecseknádasdon a Gebhardt, Keszler, Amrein, Gungl (Galambos), Gradwohl, Reisz, Rauschenbereger, Brandt, Hegyháti és a Weckler családok a legismertebbek. Pécsváradon, a Hufnagel, Radnóti (Resch), Schneider, Elblinger, Geraer, valamint a Bayer család, Kővágószőlős-Cserkúton az olasz származású Popilla család tagjai dolgoztak. Bonyhádon a Kuppi, Türr és a Csákányi -, Siklóson a Gusztáv-, Mohácson a Puppi család működött. A Gyönkön majd Simontornyán tevékenykedő olasz eredetű Todero család Süttőről telepedett át Tolna megyébe. Szigetváron a Venutti, majd a Maros kőfaragócég dolgozott. Az emlékanyagról A faragott kőemlékek egyik legjelentősebb csoportját a Szentháromság emlékoszlopok alkotják. Baranyában 22, Tolna megyében 12 emlékoszlop áll. A korai, városokban álló példák jellegzetes és kvalitásos szoborkompozíciók. A főtéma, a legfelül elhelyezett Trinitás (Atya, Fiú, Szentlélek), valamint a védőszentek szobrai - melyeket az obeliszk-szerű építmény három ill. négy posztamensére, valamint konzolokra állítottak. A köztes mezőket helyenként domborművek is díszítik. Ez utóbbiak tájanként eltérő ikonográfiái változatokban ismertek. A Szentháromság csoport egynézetű, a védőszentek szobraival díszített obeliszk pedig körbejárható térplasztika. A 19. században a kisebb településeken, többnyire faluközösségek, egyesületek és családok tettek alapítványt Szentháromság oszlop állítására. Ezek az emlékek egyszerűbbek és provinciálisabb jellegűek. A járványokkal kapcsolatos fogadalomhoz kötődően egyházmegyénkben Pécsett, Bolyban, valamint Bonyhádon, Szekszárdon és Tolna városában állnak 18. századi emlékek. Szintén a járványokkal kapcsolatos fogadalomhoz kötődően, a nagyobb települések főterén, a kegyúri központokban emeltek Szentháromság oszlopokat. Ezek tekinthetők a szabadtéri plasztikai alkotások legkorábbi példáinak. Hatásukra helyenként a falvakban is állítottak ilyen emlékeket. Ez a folyamat egészen a 20. század első negyedéig bezárólag figyelhető meg. Az oszlopok archeotípusa a bécsi klasszikus barokk megoldás lehetett. Provinciális változatai megtartották az alapvető kompozíciót: a háromszög vagy kereszt alakú alapépítményen felfelé keskenyedő obeliszk áll. Legfelül a Szentháromság-szoborcsoport, az obeliszk oldalán domborművek ill. a talapzaton a segítőszentek szobrai (Rókus, Sebestyén, Rozália, Flórián, György stb) láthatók. Másutt a ferencesek és a jezsuiták rendi szentjeinek ábrázolásával.

(Id. Borromeo Károly, Xaveri Szt. Ferenc, Assisi Szt. Ferenc Páduai Szt. Antal stb.) a kor aktualitása is megfogalmazódott. A mellékalakok ábrázolásain csak a millenniumi évet követően jelennek meg a magyar szentek. (Mecseknádasd, Véménd, Palotabozsok). Az egyházmegyében a legkorábban Pécsett, az 1710ben pestistől megszabadult város emeltetett Szentháromság oszlopot. „...Az első, ötvenkét négyszögláb alapterjedelmű és harminc láb magas szoborcsoportozat felépítményi részét a Bajorországból bevándorolt Reges Pál pécsváradi kőfaragómester készítette. A tanács a nyersanyagon kívül 160 forintot adott a célra. A művészi munkát Anráth Frigyes szobrász, a hódoltság utáni első pécsi orvos fia faragta 50 forintért. Az avatási ünnepély 1713. augusztus 25-én