Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 44-45 (1999-2000) (Pécs, 2002)

Történettudományok - Járányi László: Egy pécsi patricius család. II.

132 A JANUS PANNONIUS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 44-45 (1999-2000) lönbségnél azzal, hogy 300-300 forintot rendel a két kisebbtől az idősebbek javára. Ennek ellenére kezembe került a két idősebb Tanácshoz intézett irata, melyben a két idősebb testvér kifejezi igényét a különbségek közötti kárpótlásra . Ebben az iratban kérik a végrendeletet hitelesítő Laczkovics szenátort és Pirger Mihály jegyzőt, legyenek ebben segítségükre. Kifejezik és hangsúlyozzák, tiszteletben tartják apjuk végrendeletét, de kérik a két kisebb testvért, kárpótolják őket. Ennek a kérésnek eredményét látjuk egy előkerült módosító iratban. íme a szöveg: „...alulírottak ezzel a levéllel kinyilatkoztatjuk, hogy a következő módon, szeretetben megegyeztünk, apánk, Járányi Andró végrendeletése hivatkozva: én, Járányi Ignyó elfogadom, hogy tesvéreim Miska és Jancsika, azonkívül, amit apánk a végrendeletben rám hagyott, adnak nekem 100 forintot készpénzben, három kila búza és rozs keveréket, ezenkívül az elkövetkezendő szent Katalin napjáig, egy ökröt nekem vásárolni, egész télen pedig két ökröt saját szénával hizlalni lesznek kötelesek, azt a 100 forintot pedig, amivel nekik tartozom, örökre elengedik". „Mi, másrészről, úgyszintén Járányi, Miska és Ivo, a testvéri béke és szeretet kedvéért, testvérünknek, Járányi Ignyón a fent nevezetteket megadjuk, de azzal a feltétellel, hogy a későbbiekben, sem testvérünk Ignyo, sem az ő gyermekei, semmiféle követeléssel nem élhetnek, úgyszintén a mi gyermekeink sem várhatnak és nem is kaphatnak semmit."

45 Egészen biztos, hogy nemcsak Ignác kapott ilyen kárpótlást a két kisebb testvértől, hanem György is, de ez az irat még nem került a kezembe. Figyeljük meg azonban ezek csak kárpótlások, egyáltalán nem érintenek egyetlen lényeges vagyontárgyat, például ingatlant sem. Ezek után, a testvérek között más semmi vagyoni vita nem merült föl, mindegyik birtokba vette a szépapámtól örökölt javakat. Egy élet mérlege András szépapám 60 éves múlt, amikor meghalt. 1765től 1804-ig, szűk negyven esztendő alatt megsokszorozta vagyonát, a város leggazdagabb polgárai közé küzdötte fel magát. Végtelen szorgalma, józansága egy hozzá mindenben méltó és hasonló feleség, és a szülők példáján nevelődött hat fiú és két lány segítette - ahogy nőttek, egyre nagyobb mértékben - mindebben. Köztük, legnagyobb mértékben a legidősebb fiú, György, az ükapám, a mi szűkebb családi águnk folytatója. Róla és utódairól, a dédapám Györgyről, a nagyapám Györgyről és András édesapámról szól majd a családtörténet folytatása, ha terveim sikerülnek, a következő, a harmadik rész. Családunk történetének fénykora, így jellemeztem ezt a korszakot - és azt hiszem jogosan - amiről ez a tanulmány, András szépapám élettörténete szólt. Valóban az volt, a tények bizonyítják. Ez volt a csúcs, és a csúcsról már csak lefelé lehet menni. így is történt: a nagy vagyon négy felé aprózódott. Lesznek még kiemelkedő életsorsok, a vagyon is megmarad szépapám fiainak a kezén, és mivel az ő példáján nevelődtek, az örökölt vagyont megtartották, még gyarapították is, de arra szintre, amikor még ez a vagyon egy Járányi kezében, a szépapám kezében egyben megvolt, már nem jutnak el soha. Hiszen a négy fiú családjaiban legalább 4-5 gyerek érte meg a felnőtt kort, és alapított családot, és ez a kb. húsz család megint csak a vagyon további osztódását vonta maga után. Bertalan ősöm huszonnégy felnőtt unokája közül András szépapám vitte a legtöbbre, de legalább is egy sorban áll unokabátyjával, a polgármester Járányi Györggyel. Ő az ősi város szolgálatában, mint a város első embere - 12 éven át volt polgármester, eddigi ismereteim szerint - és tevékenysége, a szabad királyi rangot évtizedek nehéz küzdelmével éppen visszanyert város életében, a felgyülemlett adósságok rendezésében, úgy érzem a legeredményesebb volt. Unokaöccse, Járányi András, a szépapám pedig a családi életében, testvérei és gyermekei iránti szeretetében, azok számára a családi vagyon szinte hihetetlennek tűnő megnövelésében volt az első Pécs város akkori polgárai között. Hiszen láttuk azt is, hogy mindezek mellett, részt vett a város igazgatásában is, mint a Külső Tanács tagja, részt vett a bocskoros céh irányításában is, mint céhmester, de mint buzgó katolikus, részt vett az Ágoston téri plébánia életének kialakításában, irányításában is. Mindezek ellenére, vagy talán épen ezért, minden hivalkodás nélkül, így diktálja aláírását a végrendelet végén: Járányi Andro, Purger I Opancsar Maistor Járányi András, Polgár és Bocskoros Mester. A család házai 1810-ig Anna u. 39., már 1712-ben Sárik Péter és felesége tulajdona, akiről az 1722-es telekkönyv már azt mondja, hogy „özv. Jarincsin Anna húga vagy nővére lehet". Bertalannak, akinek első házasságából származó két fia Péter és György, anyjuk halála után, 1711-ben ide kerülnek nénjük gondozása alá. 1737-től már a két fiú a tulajdonos, majd György elköltözése után Péter leszármazottai élnek itt.